HANGFOGLALÁS 2010

2010. szeptember 24. 05:43

Hangszer – Hang – Fény – Stúdiótechnikai kiállítás és Sceni-Tech 2010 2010. október 1-3. SYMA Sport- és Rendezvényközpont

 

2010 a Hangfoglalás ötödik éve. Az eltelt idő alatt Közép-Kelet Európa egyik jelentős zenei eseménye, és a térség legrangosabb szakmai kiállítása lett, százezreket szólítva meg, s figyelmüket a zenei nevelés fontosságára irányítva vált generációk számára fogalommá.

A Hangfoglalás név ma már nem pusztán egy kiállítást takar, hiszen az esemény szervezője a Hangszeresek Országos Szövetsége az elmúlt öt év minden napján azon dolgozott, hogy ez az üzenet a lehető legszélesebb körbe terjedjen el és egész évet átfogó esemény-sorozattá váljék.

Országjáró roadshow, nyomtatott és elektronikus hangszer- és hangtechnikai magazin, nemzetközi zenei oktató tábor, országos ének-zenei verseny és számos egyéb közvetett és közvetlen zenei esemény, tartja folyamatosan frissen a Hangfoglalás nevet és a szellemiséget. Természetesen a legkiválóbb hazai és nemzetközi sztárvilág és szakemberek aktív közreműködésével, támogatásával.

Az öt esztendő számokra is lefordítható eredményei:
2006-ban az indulás évében azonnal sikerült 15.000 látogatót megnyernünk,
2007-ben 17.000-re , 2008-ban 21.000-re nőtt az érdeklődők száma, 2009-ben pedig 26.000-en voltak személyesen kíváncsiak a Hangfoglalásra, interneten 120.000-n követték figyelemmel az élőközvetítést.
Az első évben megrendezett sokszínű zenei események (koncertek, gyermek és felnőtt programok, hangszer-, hang-, fény-, vizuál-, színháztechnikai bemutatók, oktatási és egyéb szakmai előadások) száma 50-ről, mára több, mint 200-ra növekedet.
A kezdeti 2.500m2-nyi kiállítás 8.000m2-re nőtt, amely a kiállítók számszerű növekedésében is kifejezhető, hiszen a 26 kiállítóval elindult rendezvény az elmúlt évben már 92 kiállítót számlált.

A rendezvény soha nem látott médiafigyelmet kapott az elmúlt években, amelyből gyakorlatilag lehetetlen lenne felsorolást készíteni, hiszen a hazai televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és zenei műsorok) folyamatosan forgattak.
A nyomtatott média is jelentős felületen foglalkozott az eseménnyel, mind előzetes, mind pedig beszámolók, értékelések formájában. Az internetes megjelenések pedig igazán káprázatosak voltak, hiszen a keresők százezres nagyságrendben ontották a Hangfoglalás név keresésekor a találatokat.

A kiállítás a látogatók számára 2010-ben is ingyenesen megtekinthető!

 

Az elmúlt évekhez képest ismét számos újítást kívánunk bevezetni, melyek mind a színvonalas megrendezést és lebonyolítást szolgálják.

Újdonságok a 2010. évi kiállításon

Egyedülálló hangszermúzeumi tárlat

A Hangfoglaláson jelentkezik elsőként az “előtt Zene után” kiállítás, amely a zenei teljesség új dimenzióját mutatja be a látogatóknak. Ugyanis a zene előtt és után használt eszközökből is tárlat készül, mely folyama tában illeszkedik a kiállítás középpontjához a hangszerekhez. A fa megmunkálása, a lakkozás és felületkezelés, az “előttről”, miközben az “utánt” a lejátszó eszközök, akusztikai berendezések képviselik. Historikus és népi, valamint több értékes és érdekes mesterhangszer kerül bemutatásra a Hangszerkészítő Szövetség jóvoltából.

Vintage Gitár Show

Hazánkban is egyre nagyobb az érdeklődés a történelmi hangszerek, a legendák hangszerei, és a zenei múltunk eszközei iránt. A Vintage Gitár Show-n gitárokat, erősítőket, effekteket, és egyéb kiegészítőket találhatnak a magyarországi gyűjtők készletéből, bemutatva a ritkaságokat, egy-egy híres zenész relikviáit, illetve pár külföldön is ritkán látható darabot.

A Vintage Gitár Show összekapcsolódott a Hangfoglalás kiállítással, ahol egy csarnokban található a múlt és jelen, illetve a jövő is.

Elsőként az idén megrendezendő Vintage Gitár Show – a Hangfoglalás kiállítás mellett – kapcsolódik olyan más, a múltat felidéző rendezvényekkel, mint az elmúlt évtizedek stúdió- illetve hangosítástechnikáját bemutató kiállítás, valamint a közép-kelet európai hangszergyártásból szemezgető KGST show.

Annotech

A 2000-es évek a RETRO nagy előretörését hozták. Minden retró: a zene, a buli, a hangulat, a divat, a színvilág, minden, minden...

A Zaj Rendszerház büszkén mutatja be az „Annotech – Hang-, fénytechnika a régi időkből” kiállítást, ahol felsorakoznak a múlt szimbolikus eszközei, reflektorok, fényeffektek, vezérlők, hangfalak, erősítők, keverők, mikrofonok, DJ-pultok; sok-sok minden, ami az elmúlt évtizedekben meghatározta szakmánk műszaki hátterét.

Az Annotech kiállításon több száz korabeli készüléket tekinthetnek meg látogatóink, melyek többsége működőképes, és sok ki is próbálható. Olyan híres berendezések is bemutatásra kerülnek, mint a Neoton Família egyik első erősítője vagy az első Omega Stúdió 4 utas monitorhangfalai, meg még sokan mások...

Mini konferencia gigászi kérdésfelvetésekkel

Két pódiumbeszélgetésre és azoknak nyilvános megvitatására és a témához kapcsolódó előadásokra invitálják a Hangfoglalás szervezői és a Hangszerkészítő Szövetség az érdeklődőket. A zeneoktatás Magyarországon hagyományosan fontosnak tartott ágazat, amely jelentős eredményeket tudhat magáénak. De valóban jelentős ágazata hazánknak?

Mi a szerepe a zeneoktatásnak a nevelésben, a gyermekek fejlődésében? Milyen módszereket és eszközöket talál a zeneoktatás, milyen szerepet tölthet be világunkban? Erről beszélgetnek jelentős zenészek, tanárok és pszichológusok Hollós Máté Erkel-, Bartók-Pásztorydíjas zeneszerző vezetésével. A zenei alkotás folyamatának az elmúlt évszázadokban úgy tűnik koherens folyamatai vannak, amelyek úgy tűnnek megváltoztak. A zene, mint élvezeti eszköz, művészeti alkotás, a katarzis eszköze számtalan szereppel bír, amelyek sok

tekintetben eltávolodtak egymástól. De valóban eltávolodtak? Vagy egyszerűen a mi látásmódunk nem engedi, hogy egységnek lássuk a stilárisan töredezettnek tűnő zenei világot? Komoly és könnyűzenében ismert és sikeres művészek beszélgetnek a zenei alkotásról, a zene jelenlegi helyzetéről Zsoldos Dávid, a Fidelio főszerkesztőjének vezetésével.

Sceni-Tech 2010

A Magyar SzínházTechnikai Szövetség 2004-ben rendezte meg első ízben a SCENI-TECH kiállítást, és 2010-ben immár negyedik alkalommal hívjuk Magyarország és a szomszédos országok színháztechnikai szakembereit e seregszemlére. Kiállításunk célja a színháztechnika sokszínűségének bemutatása mellett az új technológiák, új termékek bemutatása, felvonultatása is.

A SCENI-TECH kiállítás – Színháztechnikai Napok néven – több évtizedes hagyománnyal rendelkezik, és a múltban kétévenként került megrendezésre. Korábban általában egy színház vagy művelődési ház adott otthont a kiállításnak, ezzel is hangsúlyozva, aláhúzva a kiállítás tematikáját. 2010-ben azonban a Szövetség úgy döntött, hogy a HANOSZ-al karöltve, a Hangfoglalás kiállítással egy időben és azonos helyszínen rendezi meg a SCENI-TECH-et.

Szándékunk szerint a jövőben minden évben megrendezésre kerül a kiállítás, melyet – kísérő programként – szakmai előadásokkal, új termékek bemutatásával színesítünk.

A kiállítás tematikája az alábbi területeket öleli fel:

          színpadgépészet, mobil színpadrendszerek, színpadpadlók

          színpadi tartórendszerek (truss), állványok, kiegészítők

          színpadi hagyományos- és effektvilágítás, vezérléstechnika

         színházi hangosítás, információs rendszerek

          videó- és lézertechnika, kivetítők, LED falak, videó-szerverek

          színpadi textíliák, színházi bútorzat, színházi kellékek

          díszlet- és jelmezkészítés technológiái, anyagai

 

Technikai információk

A tavalyi évben már jól vizsgázott rendszert kívánjuk megtartani, mely szerint a kiállítási területeken egyáltalán nem tervezünk nagy színpadi koncert és színpadi, vagy hangtechnikai bemutató, mert csakis ezzel biztosítható a megállapított hangerő-értékek betartása.

Mindez az alábbi tér és időbeli elválasztást jelenti:
1. Az "A" csarnokban építjük a kiállítói standokat, mégpedig olyan megosztásban, hogy a csarnokot két részre osztjuk. Az egyik rész lesz a "teljesen csendes "rész, mely elsődlegesen, csak kiállításra szolgál, s melynek a megengedett hangnyomás szintje max. 80dB.
2. A másik szakasz lesz a "félhangos" kiállítói terület, amelynek a megengedett hangnyomás szintje max. 95dB. A "félhangos" területen az elektromos hangszerek, gitáralapok, dobok és egyéb hangos akusztikus hangszerek csak csillapított "szobákban" próbálhatók ki. A csillapított részek a standokkal egybeépítve és a két rész határvonalára kerülnek felépítésre. Ezen a területen lehetőség van fejhallgatós és kis teljesítményű hangfalakon történő bemutatókra is a megadott határértékig. A hangnyomás mérése sinus A dB-ben történik!
3. A "C" csarnokban négy színpadot építünk fel, melyeket a HANOSZ tagjai közösen építenek és üzemeltetnek. (A "C" csarnokban nem építünk kiállítói standokat)
 

A Hangfoglalás kiállítás szervezője:

Hangszeresek Országos Szövetsége
1132 Budapest, Visegrádi u. 32-34.
Tel: 06/1-330 9991
E-mail: hanosz@chello.hu
Web: www.hanosz.hu

Andrásik Remo
06/30-551-0521