Casio Privia CDP-200R, PX-320





Amióta megjelentek a Privia digitális zongorák, nyugodtan állíthatjuk, hogy komoly sikereket könyvelhet el a Casio. Mindez persze nem véletlen, hiszen ezek a könnyen hordozható hangszerek hamar nagyon közkedveltek és keresettek lettek a koncertező zenészek körében is.

A CDP-200R, a széria kezdő modellje, ami számomra már a megismerkedés pillanatában rögtön kellemes meglepetéseket okozott, mivel első ránézésre feltűnt a hangszer professzionális kidolgozása, s még a bekapcsolás előtt kiderült hogy a billentyűzet súlyozása is nagyon jó, mivel hűen követi az akusztikus zongorák mechanikai érzetének tulajdonságait. A billentyűk kidolgozása is tökéletes, mondjuk úgy, hogy nagyon játszhatóak. Ez már csak azért is meglepő, mert ennél jóval drágább hangszereknél szokásos ez a tulajdonság.





A bekapcsolás után a Casio már megszokott kijelzője jelenik meg, ami a kíséret-automatikás hangszereknél volt korábban látható. Kimondottan tanulóbarát a menü, hiszen a játszott hangokat mind kottában, basszus és violin kulcsban, mind egy grafikus klaviatúrán is megjelenteti. A bekapcsolás után az első hang az akusztikus zongora, ahogy ez a hasonló hangszereknél jól megszokott. Az viszont már nem nevezhető megszokottnak, hogy egy ilyen árú hangszernek, ilyen jó legyen a hang-mintavétele. A basszusai igen teltek, a középtartományban felhangdús, a magas regiszterben pedig fényesen csilingel. Tetszés szerint választható, közel egy tucat különböző típusú zongorahang áll rendelkezésünkre, melyek mindegyike igen részletgazdag hangminta… nagy dinamikai tartományokban engedik a játékot.

Tetszés szerint 10 különböző Delay közül lehet válogatni, valamint 5 fajta kórus effekt variálható. Polifóniában a 48 hang elsőre nem tűnik soknak, de mivel ez egy tanuló hangszer, mégis azt mondanám, hogy éppen elég. A hangkészlet 670 hangszínével ugyanakkor kifejezetten bőségesnek mondható, melyből igazán mindenki válogathat kedvére. Ezen a téren is nagyot fejlődött a Casio, hiszen a régebben megszokott műanyag hangok mára már múlt idővé váltak, s helyüket – úgy tűnik – végérvényesen átvették a nagyszerű hangminták és a gyakorlatban is jól használható, előnyös hangszínek. Erőteljesek az orgona hangok, a vonósok, és ez jellemző az összes akusztikus hang-mintavételezett hangra is.

A hangszer 2 X 8W-os beépített hangszórókkal van ellátva, ami otthoni használatra tökéletesen elégnek mondható. Található több dupla layeres hang is, amelyek a modern kor hangzására jellemzők. A billentyűzetet lehet két részre splittelni, és a hangokat layerezni.  Kicsit nehézkes a hangszínváltás, mivel a hangszercsoportokat nem lehet külön-külön kiválasztani, így ha nem tudja az ember a kívánt hangminta számát, akkor csak a  numerikus kezelővel, vagy a fel-le kurzorral keresgélhet.

A Casio tanuló funkciói bátran állíthatóan a legjobbak a szintetizátorok és digitális zongorák közül. A beépített dalok részekre szedhetőek és külön-külön lejátszhatóak. Találhatunk még egy 6 sávos szekvenszert is, ami szintén megkönnyíti a tanulást. A hangszernek kíséret-automatikás része hozza a szokásos Casio trendet, megtalálható a „one finger” mód és a kétkezes játék is, 200 ritmussal alátámasztva. Létrehozható 10 saját kíséret. A lefogott akkordokat pedig a kijelző megjeleníti akkordjelzéssel és hangjegyekkel is.

Figyelemre méltó a sampling funkció is, amit audio és mikrofon bemenettel lehet igénybe venni. A felvett hangok tároló helye egy SD kártya lehet, aminek a foglalata a billentyűzet felett helyezkedik el. Van még CD, és MP3 bemenet is, ha netán arról történne a samplig, vagy esetleg kedvenceinkkel szeretnénk együtt zenélni. A PC és a MAC kompatibilitást az USB csatlakozón keresztül lehet elérni.


A PX-320, a Privia család csúcsmodellje, mely érezhető is a hangszeren… gyakorlatilag minden tekintetben. Mivel ez a hangszer kimondottan a zongora és más billentyűs hangszerek megszólaltatására lett kihegyezve, jóval kevesebb szolgáltatási funkcióval rendelkezik, mint kistestvére a CDP-200R. Ugyanakkor ezt a kevesebbet, lényegesen jobb minőségben képes prezentálni.  Az „AIF” (Acoustic and Intelligent Filtering System) hangprocesszornak köszönhetően, a zongorahang még karakteresebben, markánsabban szólal meg. Mindezt úgy érték el, hogy háromszoros sztereó hangvételi minta történt, és a megszólalás élethűségének kedvéért még tovább-bővítették a rendszert az akusztikus húrrezonanciával is. A hangszer billentyűzete megegyezik a CDP-200R-ben már méltatott kalapács mechanikával, amelyről fentebb még nem említettem, hogy ez a Casio saját fejlesztésű mechanikája. Ez is azt bizonyítja, hogy jelenleg komolyan odafigyelnek a Casio háza táján az innovációra, s megpróbálják felvenni a konkurensek által képletesen eldobott kesztyűt.
Nagyon kényelmes a játék a billentyűkön, gyorsan reagálnak a leütött hangokra, a dinamikai tartomány igen szélesnek mondható. A hangélesség állítható, plusz az akusztikus rezonancia is. Ez utóbbi, a legnagyobb értékre állítva igazán hatásos, mivel azonnal egy nagy zongora hangjának hatása jelenik meg.



A hangkészlete 202 hangból áll, ami az elődjéhez képest ugyan kevésnek tűnhet, azonban a minőségük lényegesen jobb, s ezért bőségesen elégnek mondható. A hangkészlet 11 fő hangszínre, 61 variációs hangszínre, 128 GM hangszínre, és 2 dob szettre tagozódik. Használható egyszerre két hang is, és a billentyűzet két részre osztható. A polifónia ez esetben 128-ra emelkedett, ami hosszabb futamok pedálban való eljátszását is lehetővé teszi.

A kíséret automatika a 70 variációjával szerényebb, mint a CDP-200R-ben található, mint ahogy a beépített dalok száma is, ami itt 60. Ugyanakkor az USB kapcsolaton keresztül további 10 dalt lehet letölteni és az SD kártyán tárolni, ami ennél a hangszernél is megtalálható. A midi bemeneten és kimeneten 16 multi-timbre lehetőség van.

Természetesen a szekvenszer is megtalálható a hangszerben, amire felvehetők saját zenéink. Ezek 50000 hangjegyből állhatnak 5 dalra szétosztva. Mivel professzionális hangszerről van szó, az elengedhetetlen sztereó line out és line in is megtalálható a 2db sztereó fülhallgató kimenet mellett.

Először a saját hangszóróival hallgattam meg a két hangszert, majd pedig rákötöttem őket az erősítőmre, és újból megbizonyosodhattam arról, hogy valódi és látványos (egészen pontosan jól hallható) fejlődés történt a Casio-nál.

Mindkét hangszert egészen bátran tudom ajánlani, mind a kezdőknek, mind pedig a profi zenészeknek.

CDP-200R: 164.990ft
PX-320:  199.990ft

Regály György