AXON AX 100


  A fenti cím egy gitár- midi kontrollert takar, ami más elven működik, mint a korábbi rendszerek, de erről később bővebben is írok.




  Sok gitáros - köztük én is - amellett, hogy szeretjük az akusztikus és elektromos gitárok hangját, nyitott szemmel figyeljük, milyen lehetőségek rejlenek még hangszerünkben. Amióta a midit feltalálták, a billentyűs hangszerek után akár gitárral is eljátszhatjuk a fúvós, ütős, vonós…stb hangszerek szólamait. Játszunk a gitáron, és trombita vagy hegedű hang szól, mondhatom nagyon inspiráló. Igen ám, ez mind szép és jó, csak akadt egy zavaró tényező, amit mindeddig nem sikerült kiküszöbölni, ez pedig a hang késése.

  Az AXON cégnél úgy döntöttek, hogy erre a kérdésre teszik a hangsúlyt, és egy olyan technológiát fejlesztettek ki, ami már a hang elején – mielőtt a hang teljesen megszólalna- felismeri játékunkat és így lényegesen hamarabb indul el a hang. Az „ETR” (Early Transient Recognition) lényege, hogy a húrok megérintésekor keletkező tranzienssel már „dolgozik”, és nem kell megvárnia, hogy a hang a maga teljes valójában megszólaljon - ugyanis az már túl késő. Ami még számunkra érdekes lehet, hogy a rendszer alapjául szolgáló fizikai kutatások Szalay András nevéhez fűződnek. Magát a technológiát részletesen nem taglalnám, ezt grafikonokkal és ábrákkal együtt megtalálhatjátok a codastudio.hu weboldalon.




Ami viszont itt érdekes lehet, az a számos lehetőség ami ebben a cuccban van. Először is nézzük a hangszedőt. Hat mágnes található rajta, így természetesen mind a hat húr külön kezelhető. Számomra talán ez a tartogatja a legtöbb lehetőséget, mert így mondjuk a két mély húr nagybőgő hangon szólhat (persze egy oktávval mélyebben) míg a többi húr lehet gitár, zongora vagy akár egy szinti pad. A pick-up érzékeli azt is, hogy hol pengetjük meg a gitárt. Ebből a szempontból is több részre oszthatjuk a hangszert. Például, ha a nyak közelében pengetünk, behúzhatunk egy szőnyeget (zenei értelemben persze), majd mialatt ez szól, a húrláb közelében pengetve mondjuk klasszikus gitár hangon szólózhatunk. Amúgy fontos lehet az is, hogy a pick-up kezelőszervébe a gitárt is bedughatjuk, és keverhetjük a magnetikus (esetleg piezzo) és a midi hangszedők hangjait. Kipróbáltam, teljesen kézre áll minden, jól áttekinthető.





Az AXON AX 100 hangjai egész jók, vannak köztük nagyon jól használható hangszínek, meg néhány, számomra UFO hang is, bár van, aki pont ezért vesz gitárszintit. Egyébként bármilyen midi-vel rendelkező eszközre rácsatlakoztathatjuk, így az AXON kivételes gyorsaságában rejlő lehetőségek nem csak a saját hangszíneire korlátozódnak.

  Létezik egy USB csatlakozású kontroller, az AX 50 USB, ami lényegében a fent említett típus kistestvére, és főleg otthoni felvételekre ajánlott.

  Fontos még megjegyezni, hogy minden midi rendszer használata alapos felkészültséget követel a gitárostól. Koszos, kidolgozatlan játékkal sajnos itt nem érvényesülhetünk, kamuzni nem lehet. Ha viszont szép, egészséges hangokat játszunk, akkor ez a berendezés komoly eszköz lehet a kezünkben, ezt az igen neves felhasználók sora is igazolja.

 Az AX100 111900ft-ba, az AX 50 90900ft-ba, a pick-up 34980ft-ba, a 13pin-es kábel pedig 7200ft-ba kerül a Coda Stúdióban.

Szula Miklós



2008 szeptember