Ritkán van lehetősége az embernek olyat csinálni ami nem túl megszokott, vagy ritkán hallható. Azt gondolom nem mondok új dolgot azzal, hogy kicsiny hazánkban a G3 (Jow Satriani, Steve Vai +1) hoz hasonló koncertet nem túl sűrűn van alkalma megnézni a magyar embereknek. Ennek nem is igazán tudom mi lehet az oka, annyi azonban bizonyos, hogy rengeteg kiváló gitáros található hazánkban, mégsem látjuk őket sűrűn együtt zenélni. Na de ennek vége. A Hangfoglalás kiállításon (október 2-3-4) tanúi lehetünk egy biztosan feledhetetlen koncertnek melyen kicsiny hazánk (és azon túl) három legismertebb gitárosa fog fellépni (együtt). Ismerjük meg őket:
Lukács “Peta”
Peta nevét azt gondolom nem kell sokaknak bemutatni, korunk egyik legismetebb hazai gitárhirójaként jegyzik sokan, a szakmából éppúgy mint a közönség soraiból. Peta kicsi gyerekként kezdte gitáros pályafutását egy Jolanna gitár tulajdonosaként. Majd (előreugorva egy pár évet) autodidakta tudását a Kőbányai Zenei Stúdióban folytatta, ahol Babos Gyula és Tornóczky Ferenc voltak a tanárai. Elsőként a European Mantra zenekarban (Nagy János, Borlai Gergő, Papesch Péter) később a Tunyogi Rock Band ben (Zeffer, Donászy, “Bajnok”, Závody, Tunyogi) legvégül a Bikini zenekarban vált országszerte híressé. Itt még jelenleg is aktívan dolgozik a még nagyobb hírnéven J.
Emmer Péter (SK)
Sajnos jelenleg Révkomárom nem tartozik hazánkhoz így nem csoda, ha sokan nem hallották még Peti nevét. A felvidéki gitáros igényes, kiforrott játékára korán felfigyelt a szakma. 1998-ban került be a neve a köztudatba, mikor megnyerte a prágai „Guitar Fest” elnevezésű nemzetközi gitárversenyt. Ezt követték a végelláthatatlan session munkák, zeneszerzés, fellépések (sajnos többnyire Szlovákiában) 2002 májusában Pozsonyban közösen lépett fel a világhírű basszusgitárossal, Billy Sheehan-nal (Mr. Big, Niacin, Steve Vai, Dave Lee Roth Band). Idő híján 2004-végén jelent meg első szólólemeze, melyen Henry Tóth, és Alapi István is közreműködik. Jelenleg saját zenekarával (Emmer Band Vermes Gábor, Balogh László, Horváth Károly ) lép fel a legtöbbet, néha Magyarországon is, de sajnos többnyire Szlovákiában. Na de majd most J
Ifj. Tornóczky Ferenc
Feri neve szintén nem ismeretlen senki számára sem. Édesapja Tornóczky Ferenc (Peta egyik tanára) híres Jazz gitáros volt már Feri születésekor is. A szakközépikola elvégzése után jelentkezett az akkor induló Kőbányai Zenei Stúdióba, ahova sikeres felvételt nyert. 1997-ben mindössze 20 éves korában a Deák Bill blues band gitárosa lett. Ennek köszönhetően már fiatalon országszerte ismert és elismert gitárossá vált. Részt vett a Bort Blues Békességet című Bill album, az Argo című film zenéjének elkészítésében. Ezután a Coda zenekarban, majd (és jelenleg is) a P.Mobil zenekarban erősíti a gitár szekciót. Méltón emlékezve Jimmy Hendrix munkásságára Póka Egonnal és Szakadáti Mátyással megalapították a Póka Egon experience zenekart. Eddigi 12 éves pályafutása alatt olyan zenészekkel játszott mint, Charlie, Hobo, Tóth János Rudolf, Fekete Kovács Kornél, Lakatos Tóni, Nagy János, Arthur Brown (UK), Leszek Cichonszki (PL).
A produkció trio illetve kvintett formában lesz látható. A gitárosok külön külön dobbal és basszusgitárral kiegészülve fognak előadni saját nótákat majd a végén együtt a három gitáros, basszusgitáros, dobos együtt fognak jammelni. A doboknál Kottler Ákos (Jamie Winchester, Ifj. Tornóczky Trió, Balkán Fanatic, Pierrot) a basszusgitárnál Kiss Zsolt (Ninja, NemArt + a Bada, Azok a Fiúk, Pa-Dö-Dö)
A koncert október 3.-án 14.00. órától lesz a Hangfoglalás kiállításon a “C” csarnok 1. színpadán. A belépés díjtalan.
A koncert után a művészektől lehet kérdezni, dedikáltatni, meghívni őket sok finom italra, nomeg ilyenek. J
Varga Gábor
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012