Azt bizonyára mindannyian érzékeljük, hogy a technika még soha ennyire nem szolgálta a gitárosokat, mint manapság. Ugyancsak a technika teszi lehetővé, hogy egyre több új analóg pedál jelenik meg. Érdekes belegondolni, hogy a rock születésének hajnalán, a ’60-as években alig tucatnyi cég gyártott valamilyen kiegészítő pedált, többnyire vagy torzítót, vagy Wah pedált. A modulációs effektek csak kb. 10 évvel később jelentek meg. Ma, ha a névtelen kínai gyártókat is beleszámítjuk több ezer pedálról beszélhetünk. A pedálok és a padló multieffektek teljesen egyenrangúan haladnak fej, fej mellett, azaz mindkettő egyformán népszerű. A pedálokat használók sokáig kénytelenek voltak megalkudni bizonyos technikai korlátokkal.
A pedálok egyik nagy technikai problémája, hogy a legtöbb esetben nem oldják meg a True Bypass-t, azaz az effekt kikapcsolt üzemmódjában is átmegy egy erősítőfokozaton a jel, növelve a gitár jelének zaját, torzítását és csökkentve annak dinamikáját. A másik probléma, a pedálok soros egymásután való kapcsolása, ami megint csak zajforrás és úgymond elkopik a hang, mire a pedálsor végére ér a jel. Ezen korlátok feloldásának szentelte tevékenységét egy fiatal lengyel cég, a G-Lab. A G betű erősen utal arra, hogy itt a gitár és a gitáros van a középpontban (Guitar Laboratory). A cég profilja olyan termékek előállítása, amikkel a meglévőt még jobbá vagy jobban használhatóbbá teszi. A G-Lab egyelőre mintegy fél tucat terméket gyárt, azonban ezek mindegyike valamely a gitárosokat komolyan foglalkoztató problémákat old meg. Tekintsük át miket gyártanak:
GSC effektpedál vezérlő
A GSC a pedálvezérlő család első és egyben kisebbik változata. Mióta a pedálokat kitalálták, az egyik legnagyszerűbb és leghasznosabb találmány a gitárosok érdekében. Ha röviden le kellene írni, hogy mit csinál ez a pedálvezérlő, akkor azt mondhatnánk, hogy az analóg effekt pedáljainkat egy kompakt eszközben egyesíti, és arról lehet mindegyiket ki-bekapcsolni, tápfeszültséggel ellátni, és MIDI kontroll parancsokkal vezérelni.

A GSC egy programozható teljesen analóg kapcsoló rendszer, melybe a külső pedálok vagy rackes eszközök loopként vannak bekötve. A GSC küldi a jelet az erősítők bemenetére. Az összekapcsolás lehetséges módját mutatja az alábbi rajz:

A bemenete magas impedanciás FET tranzisztoros fokozat, melynek az elektroncsövekhez hasonló karakterisztikát adtak.
Ha áttekintjük az alábbi GSC-2 pedál főbb technikai jellemzőit, akkor ahhoz képest és többek között az alábbiakban tér el a kisebb GSC változat:
- 4 loop ( 4 input, 4 output) csatlakoztatni kívánt effektekhez,
- 4 db 9V DC táp kimenet a pedálos effektek
- 30 preset memória (6 bank, egyenként 5 presettel),
- nincs tap tempo
- LINK csatlakozó két GSC összekapcsolásához.
GSC-2 effektpedál vezérlő
A GSC2 a G-Lab egyik legösszetettebb terméke. Több pedált képes vezérelni, mint a GSC és ennek megfelelően komplikáltabb helyzetekben alkalmazható.

A GSC2 egy programozható teljesen analóg kapcsoló rendszer, melybe a külső pedálok vagy rackes eszközök loopként vannak bekötve. A GSC-2 táplálja az erősítők bemenetét. Az összekapcsolás mikéntjét mutatja az alábbi rajz:

A kapcsolásokat elektromechanikus relékkel valósították meg, így garantáltan semmi hatás nem éri a gitár hangját. A GSC-2 nemcsak az effekteket, hanem az erősítőket is vezérli, azaz kiváltja az erősítőkhöz adott kapcsoló pedált. Ez azért is fontos, mert a hagyományos összeállításban az erősítő átkapcsolása egy plusz gomb lenyomását igényli minden esetben. A GSC-2-vel, egyetlen gombnyomással történik az előre beállított effektek és az erősítő hangszínének, csatornájának a váltása is. Csupán egyetlen gombnyomás az alábbi funkciókat aktiválja:
- Bekapcsolja a loopba bekötött effekteket
- A megfelelő erősítőcsatornát választja ki
- Program change információt küld MIDI-s eszközökhöz, például rackes effekt processzorhoz.
- Főbb technikai jellemzők:
- 6 loop ( 6 input, 6 output) csatlakoztatni kívánt effektekhez,
- lehetőség van magas impedanciás csatlakozáshoz is bármely presetben,
- Hangoló kimetei aljzat, ami nagyon magas impedanciás jelet fogad és nem befolyásolja a gitár hangzását,
- 6 db 9V DC táp kimenet a pedálos effektek számára két külön választott szekcióban, egyenként 500mA terhelhetőséggel,
( PSU kép)
- 2 külön erősítőt kapcsoló kimenet,
- MIDI kimenet MIDIs effekt program váltásához. + MIDIs készüléket képes vezérelni,
- 100 preset memória (10 bank, egyenként 10 presettel),
- Egész bank vagy csak preset másolható más memória helyre,
- Effekt ki-be kapcsolás,
- tap tempo funkció ( tempó információt küld a MIDI egységekhez),
- Control Change parancsokat küld, maximum 7-et,
- A Bank kezelésnek két üzemmódja van, ( BANK UP / BANK DOWN gombokka) vagy a preset kapcsolót tovább nyomva tartva csak egy bank működik,
- AUX csatlakozó további funkciókhoz,
- USB csatlakozó PC-hez, preset editálás, konfiguráláés és letöltés lehetséges valamint a firmware is updatelhető.
- 10 nagyon csendes lábkapcsoló gomb háttér világítással,
- Bement egy wah-wah effect pad (wah-pad) használatához,
- Külső tápegység 3.5 méteres kábellel
Az alábbi rajz a GSC-2 jelfolyamát mutatja:

A gitáros a meglévő effektpedáljait egy viszonylag kis helyen el tdja rendezni, mivel a GSC vezérlők kis méretűek és nem növelik meg lényegesen a pedál board méretét. Az alábbi rajz mutat két lehetséges elrendezést, bár mindenki a saját kényelme szerint rendezheti őket:

A GSC-t a gyakorlatban is megtekinthető volt a Gitár Juniálison. Az ott készült fotókat mutatom be most:


Wah Pad WP
A következő érdekes és igencsak hasznos termék a Wah-Pad. A legtöbb Wah pedál gyártmánynál a True Bypass nem megoldott, ez adódik a régi vintage koncepcióból. A G-LAB kitalálta, hogy ez a kérdés nagyon egyszerűen megoldható, ha készít egy külön kis eszközt, amire rátéve a a meglévő öreg Wah pedálunkat, az teljes egészében ugyanúgy funkcionál, kivéve, hogy a kikapcsolt állásban true bypass-el halad át rajta a gitár jele.

A Wah-Pad használata egyszerű. Az alábbi rajz mutatja a csatlakoztatás módját:

A pad-re rá kell helyezni a Wah pedálunkat, és össze kell csatlakoztatni. A wah pedált bekapcsolt állapotba kell helyezni, azonban ezután a ki-be kapcsolót egy a Wah-Pad által mellékelt kis gyűrűvel le kell biztosítani a játék közbeni véletlen kikapcsolás ellen. Így a Wah pedál mindig bekapcsolt állapotban marad.

Amikor használni akarjuk a Wah pedált, csak a pedált kell mozgatnunk. Amint hozzáérünk máris aktív állapotba kerül. Ha levesszük róla a lábunkat, akkor a true bypass állapotba kerül.
A cég kínálatában szerepelnek még különféle tartozékok, főleg kábelek, melyekkel a legismertebb legnépszerűbb erősítők csatornaváltása megvalósítható a GSC-vel. Az alábbi erősítők vezérléséhez rendelhetők kábelek: FENDER 2B 3F, PEAVEY JSX, MARSHALL TSL, MARSHAL Mode Four 350, RIVERA, RANDALL RH150G3
Csupán megemlítem, hogy a gyártmányaik között szerepel egy Dual Vintage Overdrive (DVO), továbbá egy Dual Reverb ( DR) valamint egy kiegészítő MIDI vezérlésű interfész, mely két további effekt beiktatását teszi lehetővé MIDI vezérelhetőséggel, ennek neve MIDI 2 X LOOP M2L.


Remélhetőleg a DVO és a DR hamarosan tesztre, kerülhet.
Mivel a fenti eszközök igen frissek még, két terméknek van listaára:
GSC: 70.000,- Ft
Wah Pad: 30.000,- Ft
A G-Lab termékek bemutatásához a ATEC/KORG.hu ZóNA segítségét élveztük, amelyért ezúton mondunk köszönetet.
Csatalakozó linkek:
www.glab.com
www.gitar.blog.hu
Szabó Sándor
2008 Szeptember
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012