
Rögtön azzal kezdem, hogy szeretnék köszönetet mondani. Minden eddiginél több levélben és személyes megkeresésben volt részem. Mint kiderült az otthoni stúdióépítés sok mindenkit érdekelt, legyen az kezdő, vagy akár haladószintű kolléga. Kissé zavarba is jöttem, mert már amennyire csak tudtam – ha jól emlékszem – minden levélre sikerült válaszolnom (van akitől itt, ezúton szeretnék bocsánatot kérni a több napos csúszásokért). Viszont szerettem volna itt a rovaton belül is felidézni a levelek témáit valamilyen formában, mert úgy látszik a „problémák” nem annyira egyénre szabottak. Okulásként be is szerkesztem az aktuálisba, de nem szimpla kérdezz-felelek módszerrel, hanem barokk körmondatok segítségével :) Erre tessék. (Spanyolviasz-gyártás következik :)
Foglalkozása: „Bedroom Producer”
A cím (Bedroom Producer) pár évvel ezelőtt gúnyneve volt annak a műveletnek, amit ma már házi stúdiózásnak hívnak és ami maximásan a digitális technológiára épül.
digitális eszközökkel – digitális zene
digitális eszközökkel – digitális videó
digitális eszközökkel – digitális promóció
digitális eszközökkel – digitális megjelenés
digitális eszközökkel – digitális pénzkereset
És ezt tessék komolyan venni. Ki sem kell mozdulnod otthonról (hálószobádból) ahhoz, hogy zenéddel, műveiddel sikeres/ismert légy és pénzt keress. Persze, hogy ez meddig is tart és milyen minőségű, rajtad, lehetőségeiden és eszközeiden múlik. Manapság mindenről az interneten lehet értesülni a leghamarabb. Tartsd kézben az ügyet! :)
Tehát eszközök. A levelek és megkeresések témái alapján ott szeretném folytatni ahol abbahagytam.
Nagyjából...
Számítógép + internet: alap. Épp ezért szinte minden segítség megtalálható (gugli +tecső(ved) + vikipéda) az általad kiválasztott (vagy favorizált) eszközök mélyebb ismereteihez. Gondolom ezért hagyott alább a különböző okítások, tanfolyamok alapszintű hülyeségoktatása is. Aki komolyabban kíván elmélyülni a HOGYAN-okban, elsőként alapozzon, majd utána menjen tényleg komoly
tanfolyamokra, képzésekre.
És akkor itt stop egy picit. Ugyanis: az „általad kiválasztott (vagy favorizált) eszközök” mondakör – mint kiderült – annyira nem egyértelmű. Sokan kerestetek meg (személyesen, levélben), úgy hogy nem tűntetek biztosnak az általatok választott eszköz létjogosultságában. Ez az ember ez mondta, amaz a sztár ezt használja, ez a legelterjedtebb, amannak van a legnagyobb on-line közössége, stb...
És akkor itt stop egy picit – II.
Tippek:
– Egy kereskedő adta tanácsot, mindig tessék körültekintően venni (elemezni, aludni rá). Az mindig kissé öncélú (de alapja is van/lehet).
– Nem biztos, hogy az a legjobb – neked is – amit a legtöbben használnak!
– A drágább nem egyértelműen jobb – neked is!
– Ha valami már bevált neked, csak azért mert nem trendi ne cseréld le!!!!
– A Te produkciód céljait szentesítsék az eszközeid.
– A dalodhoz keress hangszínt, ne a hangszínhez dalt :)
A levelekben például a legtöbben már említettétek, hogy az alapok (hardver – szoftver) már rendben vannak. A gondot igazából az szokta okozni, hogy a felszerelésünk nem elég hatékony. Általános gond a latency (hangkésés problémája) és a számítógépek egyéb korlátai. Nos: az hogy virtuális hangszereket, effekteket használunk és esetleg Tesco-gazdaságos kivitelben töltsük le őket nem jelenti azt, hogy ezeknek a száma közelíteni fog a végtelenhez a produkciónkban. A gyűjteményé lehet, de az egy időben történő használatuk nem igazán. Pontosan ugyanúgy, mint a valóságban kompromisszumot kell kötni és eldönteni: mi kell és mi az ami feltétlenül nélkülözhetetlen. Ha rendesen átgondolja az ember és igazán reálisan látja a dolgokat, a végén még az eredeti is kifizetődővé fog válni :) Tényleg megéri lemondani az indokolatlan megalomániáról. Sehova nem jutsz vele!
Ezek az alapok az otthoni stúdió esetében. Fontos, hogy nincs nagy hely és kiapadhatatlan pénzforrás. Ettől függetlenül minőségi produkciókat lehet letenni az asztalra, illetve feltenni a világhálóra, egy kis hírnév kedvéért. Majd utána jöhet a nagy és bőségben terhes, akusztikailag is hibátlan stúdió megépítése. Mindenről most sem lesz szó, mert szerencsére elláttatok feladattal :)
Egy összefoglalót készítettem arról, hogy eddig miről is írtam és hogy miről lesz még szó. A következő alkalommal biztos lejutok a digitális publikáció és terjesztés lehetőségeinek boncolgatásához is. Addig is egy felsorolás tipp szerűen, mit is tudhattál meg a Groove Laboratory-tól az otthoni stúdiókkal kapcsolatban:
– előretelepített operációs rendszerrel ellátott számítógép (min. 2Ghz CPU, 2Gb RAM)
– minimum 24bit/48kHz-et támogató audiointerfész
– jó minőségű aktív, sztereó hangfal készlet (referencia monitor)
– vezérlő billentyűzet (MIDI keyboard)
– stúdió szoftver
– virtuális hangszerek (külön-külön: dobgép, szintetizátor, sampler, stb.)
– virtuális effektek
– hullámforma szerkesztő program (pölö: WaveLab, SoundForge,stb.)
további virtuális teendők: (sokat segítenek!)
– zenei közösségi oldalak
– internetes rádiók
– ingyenes publikáló oldalak
– videó megosztó oldalak
– blogolás
– fórumozás
– remix pályázat részvétel
– zenei megosztó oldalak (stream)
Utóbbiakról bővebben a következő alkalommal, amennyiben lesz rá igény. Addig is sok jó nótát és kellemes böngészést!
Ui.: a Bedroom Producer nem hálószoba berendező és nem is ő tervezi
azokat! :)
Csavar
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012