Mikor és milyen célokkal alakult az Audio Partner Kft?
Ez év januárjában alakult a cégünk, a Sennheiser, illetve a Sennheiser tulajdonában lévő cégek kizárólagos magyarországi képviseletének ellátására. Hárman vagyunk cégtulajdonosok és hármunknak összesen több, mint harminc évnyi kereskedelmi, valamint műszaki tapasztalatunk van a Sennheiser forgalmazásában. Gondolom éppen ezért esett ránk a gyártó választása.
Ilyen rövid idő alatt meddig lehet eljutni, illetve mennyire folytatjátok a korábbi rutint, vagy teljesen új alapokra kezdtek építkezni?
Teljesen újragondolni nem kell az egészet, de bizonyos kereskedelmi koncepciókat, elsősorban a viszonteladói kapcsolatrendszereket és azok működését, meg kellett reformálnunk, a viszonyrendszereket fel kellett frissítenünk. Az az elsődleges koncepciónk, hogy az eredményes kereskedéshez mi igyekszünk minden segítséget megadni a viszonteladó-partnereinknek, de amennyire csak lehetséges az ő vállaikra támaszkodva szeretnénk forgalmazni a termékeinket.
Készültök az idei Hangfoglalás kiállításra?
Mivel új cég vagyunk, s ez a kiállítás az első alkalom, hogy megmutassuk magunkat, semmiképp nem szeretnénk elmulasztani ezt a lehetőséget. Azért nem mi leszünk a kiállítás legnagyobb és leglátványosabb standja, de minden olyan termékcsoportot, ami számunkra fontos, szeretnénk a súlyának megfelelően bemutatni és kiállítani.
Melyek ezek?
Fő termékeink természetesen a Sennheiser, vezetékes és vezeték-nélküli mikrofonok, fejhallgatók. Azonban azt csak kevesen tudják, hogy ezek a termékek a Sennheiser teljes forgalmának csak a felét teszik ki, van egy másik fele is a termékportfoliónak, melyek a konferencia-technika, információtechnológia és telekommunikáció világában ismeretesek sokkal inkább, mint a zenei és szórakoztató-elektronika világban. Ezekből is szeretnénk, igaz csak jelzés értékkel, kiállítani és bemutatni néhány fontosabb termékünket. Továbbá szintén a Sennheiser-tulajdonában van studiómikrofon specialista gyártó , a Neumann. Gondolom, ezt a márkanevet senkinek nem kell ma már bemutatni, ugyanakkor azt mindenképp illik megjegyezni, hogy idén ünneplik a fennállásuk 80. évfordulóját. Szintén Sennheiser tulajdonú, nagyon híres és nagyon respektált márka a Klein+Hummel, ahol elsősorban stúdióminőségű, abszolút csúcskategóriás monitoraik mellett, az installációs hang területén lesznek, illetve már vannak forradalmi újdonságaik. Ennek a márkának egy igazi hazai debütálása lesz majd a Hangfoglalás kiállítás, s ennek megfelelően igyekszünk mi is kellőképpen hangsúlyozni ezen termékek jelentőségét. Az egyetlen, nem a Sennheiserhez tartozó márkánk a spanyol hangfal gyártó DAS AUDIO. Jól kiegészíti kínálatunkat , igen kedvező árú hangfalakat gyárt és igazán jó minőséget képvisel.
Köszönöm a beszélgetést: Andrásik Remo
2008 szeptember
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012