25 éve hivatása a hangtechnika.
Beszélgetés Berta Lászlóval

Berta LászlóKi ne ismerné a kecskeméti Bertaudio-t, (első nevén: Hifi Hobby, majd később Hifi Audio Studiotechnika) Berta László idén huszonöt éves hangtechnikai cégét, amely jelenleg a Harman Pro Group termékeinek (AKG, BSS Audio, Crown, dbx, JBL, Lexicon, Soundcraft) képviseletét látja el hazánkban. Ez a huszonötös szám – ahogy mondani szokás – gombócból sem kevés, nemhogy munkával eltöltött kemény évekből. Azt mindenkinek látnia kell, hogy ennyi idő eltöltéséhez egy adott szakmában, jókora elszántságra és hivatástudatra, a szakma feltétlen szeretetére, tiszteletére van szükség, hiszen 1983 óta nem maradhatott, gyarapodhatott, fejlődhetett volna olyan cég, amelyet csak ímmel-ámmal művelnek. 

Honnan ered a hangtechnikai hivatás iránti elkötelezettséged?

Még gimnazista koromban volt egy fantasztikus politechnika tanárom, Enyedi István, aki megismertette velem az akusztikus berendezések, hangszórók, hangfalak, mikrofonok, világát. Mivel kiváló tanárember volt, s nekem is nagyon megtetszett ez a közeg, elkezdtem rádió amatőrködni. Eleinte detektoros rádiókat építettem és közben rádió-tévé műszerész szakmát tanultam. Akkoriban ezt az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) keretein belül lehetett a leghatékonyabban elsajátítani, hiszen itt például nagyon sok rövidhullámú adót építettünk, nem is beszélve az úgynevezett „rókavadászatokról”. A mai fiatalok már nem hiszem, hogy tudhatják mit is jelent ez, amikor egy kis vevőkészülékkel meg kell keresni egy olyan jeladót, amelyet elrejtenek különböző tereptárgyak közé. Igazán izgalmas és szórakoztató hobbi volt. Szerencsére itt is akadt egy remek mesterem, Hetényi István személyében, aki páncélos őrnagy volt és kiváló rádióamatőr. Tőle rengeteg olyan ismeretet sikerült megtanulnom, amelyeket még a mai napig is tudok hasznosítani. Ő tanított meg arra, hogy saját magam alkossak, hozzak létre valamit, legyek kreatív, s ha kell ehhez minden műveletet képes legyek elvégezni: fúrás, faragás, reszelés, forrasztás stb.

Az MHSZ-nél eltöltött évek után dolgozni kezdtem a BRG-nél (Budapesti Rádiótechnikai Gyár). Amikor odakerültem, épp nagy fejlesztéseken dolgoztak a gyárban, az M11, M20, M40-es szalagos magnetofonok ebben az időben születtek, s tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően én is részt vehettem ezeknek a fejlesztésében. Igazán szép munka volt, bár csak néhány hónapot dolgozhattam itt, mivel behívtak katonának, ahol mi más, mint lokátoros lettem. Amikor aztán leszereltem, egy nagyvállalat hirdetésére jelentkezve úgy lettem energetikus, hogy azt sem tudtam mit jelent energetikusnak lenni. Ekkor iratkoztam be a szegedi Energiagazdálkodási Főiskolára. Ezt követően még 11 évig dolgoztam ennél a cégnél, mint fő-energetikus, s amikor magánüzleteket lehetett nyitni az országban, én is úgy gondoltam, hogy nyitok egy saját üzletet. A végzettségem szerint híradástechnikai és villamosságtechnikai üzletet nyithattam. Ekkor bejelentettem a munkahelyemen, hogy kilépek. A cégnél rögtön szaladt a párttitkár meg az SZB titkár… Lacikám úgy érzed, hogy nem vagy eléggé megbecsülve, vagy mi a baj? Semmi mondtam, csak mással szeretnék foglalkozni.

Ekkor 1983-at írtunk, s én családi kölcsönökből és banki hitelekből megnyitottam életem első üzletét a kecskeméti Kápolna utcában, mint magánvállalkozó. Azóta is – talán egyedülállóként az országban – ilyen formában üzemeltetem a cégemet. Ahogy a lehetőségek adták magukat, mindent igyekeztem kihasználni, először használt termékekkel foglalkoztam, aztán külföldről behozott árúkkal, főleg alkatrész-kereskedéssel, de voltak hanglemezek, kazetták is. Két év múlva pedig nyílt egy olyan üzlet Budapesten, ahol Sony, Epson, stb. termékeket vásárolhattak a külszolgálatosok vámmentesen. Engem is sokan megkerestek, hogy forintosítani szeretnék a megkeresett dollárjaikat. Így elkezdtem nagyon komoly technikai eszközöket rendelni ebből az üzletből. Többek között a Dunaújvárosi Televíziót is én szereltem fel 3 CCD-s kamerákkal, Sachtler állványokkal és olyan professzionális eszközökkel, amiket akkoriban még nem lehetett kapni idehaza. Elképesztő méreteket öltött a nyomtatók eladása, és volt olyan is, amikor egy pótkocsinyi számítógépet adtam el, amely megalapozta az üzletet, és nem utolsó sorban kereskedői és importőri gyakorlatot szerezhettem.

Berta LászlóHogyan alakult át ez a híradástechnikai kereskedés, a professzionális hangtechnika egyik vezető, meghatározó üzletévé?

Ez egy érdekes történet, a véletlenek sorozatos egybeesése. A mai napig ott van az íróasztalom mellett két L110-es JBL hangfal, amiket körülbelül harminc éve vásároltam egy barátomtól, aki akkoriban Németországban dolgozott. Életemben még olyan gyönyörű hangot nem hallottam, s ezért a két hangfalat be is tettem az üzletbe és ezeken hallgattuk a zenét. Mondhatjuk úgy is, hogy ez volt a cég reklámja, olyan minőségben tudták a lemezeket meghallgatni a vevők, amilyenbe sehol. Amikor már lehetett alanyi jogon importálni külföldi termékeket, akkor én is el kezdtem a kapcsolatot keresni a JBL felé. Nem sokat tudtam a cégről csak azt, hogy amerikai de semmi mást. Elmentem tehát Ausztriába, felkerestem a KainAudio-t és kértem őket, hogy adjanak nekem árút! Ők azt mondták, jó majd küldenek árlistát… amit azóta sem küldtek. Egész egyszerűen nem vettek komolyan. Azt persze meg kell jegyeznem, hogy ezek nagyon drága termékek voltak akkoriban, s nyilván nem sok üzleti lehetőséget láttak a magyar piacban. Itt véget is érhetett volna a történet, de a véletlen ismét fordított a helyzeten, s ennek köszönhetően megismerkedtem egy belga emberrel, aki úgy gondolta, hogy érdemes lenne üzletelnünk. Elmentem tehát Belgiumba, ahol nagyon sok mindent végigmutogattak és elvittek egy olyan céghez, ahol rádióközvetítő-kocsikat, tévéstúdiókat terveztek és építettek, ez a cég az Ernatech volt. Ott láttam meg ismét a JBL hangfalakat, és azonnal szóltam is nekik, hogy én bizony ezeket szeretném árulni.  Kérdeztem, hogy honnan vásárolják? Mondták, hogy a Beltronix, a benelux disztribútor, tőlük szerzik be, és azonnal fel is hívták, hogy tud-e fogadni. A válasz csak ennyi volt… „Jöjjön a magyar gyerek!” Ennek megfelelően rendkívül szívélyesen fogadott, kaptam egy mesterkatalógust, egy csomó árlistát és azt mondta… dolgozzunk! Több mint egy évig vásároltam tőlük, Teac, Tascam, JBL, Crown, AKG termékeket, amelyeket itthon még senki nem forgalmazott. Ekkor került megrendezésre Magyarországon az első komoly, hangtechnikai kiállítás, a FotoExpo, a Műszaki Egyetemen (1988). Elhatároztam, hogy óriási reprezentatív standot fogok építeni, ezrét elmentem Bécsbe és megnéztem egy hangtechnikai kiállítást, hogy valami fogalmam legyen arról, hogy kell egy ilyen standot építeni. Ott megtetszett a Bang&Olufsen és vettem is mindjárt kettőt, amiket kiállítottam itthon a Műegyetemen. A Bang&Olufsen vezetői eljöttek és megnézték a kiállítást, ahol megdöbbenten látták, hogy iszonyatos mennyiségű JBL és Harman terméket állítottam ki. „Nem is mondtad, hogy te vagy a JBL disztribútora.” vontak kérdőre. Mivel nem is vagyok az, így nem is mondhattam… válaszoltam. Na ne aggódj… mondták, mi most úgyis megyünk a központba, és majd szólunk az ottani vezetésnek, hogy van itt egy komoly cég, akire érdemes odafigyelni! Egy hét múlva kaptam egy faxot, hogy küldjek magamról és a cégről információkat, amelyben feltették a kérdést, hogy mikor tudok odautazni, hogy a jövőről tárgyaljunk. A következő héten ott ültem az irodájukban, elkezdték mesélni a cég filozófiáját, hifi termékeket mutattak be. Mondtam neki, hogy ezeket én mind ismerem, mert otthon ott vannak a raktárban. Erre azonnal nevetés tört ki, O.K... mondták, akkor inkább egy Pub-ban folytassuk az eszmecserét! Amikor visszaértünk a cég központjába, bemutatták a professzionális termékek egyik menedzserét, azzal, hogy „Itt van Magyarországról ez a gyerek, adjuk oda neki a profit is”. Így kaptam meg a profi hangfalakat is, amelyeket akkor alig lehetett eladni, mert olyan drágák voltak. Egy évig hozzám se szóltak, csak tesztelték mire vagyok képes. Aztán napra pontosan egy év múlva meghívott a cég igazgatója, aki közölte, hogy meg vannak velem elégedve, így megkaptam a hifi és a professzionális JBL termékek kizárólagos forgalmazói jogát.

Az idő múlásával rengeteg változás következett a Harman Csoportnál is. Úgy 5-6 évvel ezelőtt Amerikában egy megbeszélésen hívták fel a figyelmemet arra, hogy lassan hagyjam el a hifi termékek forgalmazását, mivel az összes Harman Pro terméket – a konszolidáció jegyében – egy kézbe szándékozzák adni. Ekkor még csak a JBL képviseletét láttam el, de folyamatosan hozzám kerültek az AKG, BSS Audio, Crown, dbx, JBL, Lexicon, Soundcraft termékek is. Ekkor befejeztük az úgynevezett konzumer termékek forgalmazását, tehát a hifi vonalat.

Ezek után miben látod a továbbfejlődés lehetőségét?

Aki követi a hangtechnika fejlődését, az láthatja, hogy a Harman Pro Csoportnál elképesztő iramú fejlesztések történnek. Ez az irány nagyon izgalmas és érdekes, mivel kihat az összes gyártónk fejlesztéseire is. Mondok egy példát, hogy érthető legyen. Közös projektben folynak például a processzorok fejlesztései, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a processzor kerül egy BSS Audio, egy dbx, vagy egy Lexicon berendezésbe, tehát koncentrálódik mindaz a tudás, amivel a gyártóink egyenként rendelkeznek, s ezek a többi gyártó számára is elérhetőek. A másik koncepció elve pedig a teljes rendszerekben való gondolkodás, ami azt jelenti, hogy egy hangtechnikai beruházáshoz minden szükséges elemet tudunk biztosítani, a mikrofonoktól elkezdve, a keverőig, a hangfalig és az erősítőig. A tökéletesebb minőség érdekében a hagyományosan fő termékeknek számító berendezéseink Amerikában, Angliában, Ausztriában készülnek. Ennek a koncepciónak és az ebben rejlő hatalmas lehetőségeknek remek példája a Symbol Budapest Központot, melyen keresztül megérthetjük, hogy mire képes a Harman Pro Group. Ez a beruházás több mint két éve indult, amikor felkeresett a tulajdonos, azon terveivel, hogy szeretne egy nívós szórakoztató központot létrehozni. Elmentünk a helyszínbejárásra, ahol még csak gödrök és a földmunkák fogadtak bennünket. Majd 2007. áprilisában újra megkerestek minket, hogy mérjük fel a munkát és adjunk egy árajánlatot, mellyel rajtunk kívül még két céget bízott meg a beruházó. Mi kompromisszumok nélküli rendszert ajánlottunk, ami természetesen kizárólag Harman Pro termékekből állt. Az volt a kívánságuk, hogy bármely teremből, bármely másik terembe, az éppen ott zajló eseményről lehessen hangot küldeni és szabályozni. Természetesen mindezt úgy, hogy a mai kor elvárásainak megfelelő, tökéletes minőség is az előírás részét képezte. Az ajánlatunk elnyerte a kiírást és a MicroSound-al közösen elkészítettük a kivitelezést. A MicroSound és Szarvas Zsolt az elsőszámú partnereink, sőt még annál is többek, hiszen nagyon régóta együtt dolgozunk, együtt járunk tréningekre, és a Symbol Budapest Központ rendszerének terveit is Zsolt készítette, és a kivitelezést is ő vezette.

Köszönöm a beszélgetést, van-e még valami, amit el szeretnél mondani?

Igen. Nagyon örülök, hogy 25 éve meghatározóak vagyunk a piacon, és elsődleges feladatunknak továbbra is azt tartjuk, hogy a partnereinket a lehető legrövidebb idő alatt képesek legyünk kiszolgálni professzionális hangtechnikai eszközökkel. Én és a cég minden alkalmazottja nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen hosszú ideje képviselhetjük a Harman Pro Group-ot Magyarországon. Ennek a 25 évnek természetesen üzleti partnereink is részesei, amiért külön köszönet illeti őket.

Andrásik Remo