A hangtechnikában mindig történik valami, amire az ember nem is számítana, de ha mélyen benne van egy témában és látja, hogy mi zajlik a technológiában, akkor ki lehet következtetni, vagy legalábbis meg lehet jósolni, hogy valami történni fog. A legnagyobb cégek jól elhallgattak, a többi cég pedig nem is gondolkodik semmi hasonlón. Ezzel szemben az amerikai Bricasti cég semmi mással nem foglalkozik, csak azzal, hogy a hangtechnikában valaha épített legnagyobb teljesítményű zengetőjét végre kereskedelmi forgalomba hozhassa.
A napokban jelent meg a most már kereskedelmi forgalomban is kapható szoftverrel szerelt M7, így mostanra mindent tudunk a szerkezetről.
Amennyit Casey Dowdelltől meg lehetett tudni, azt most mind elmondom. Azt már a korábbi írásokból egyértelműen ki lehetett szűrni, hogy az M7 algoritmusa forradalmian új. Nem tartalmaz allpass szűrőket, nincs benne egyetlen feedback és egyáltalán nem található benne a megszokott delay network. Az a technológia mára elérte a fejleszthetőség legfelső határát, (lásd Lexicon 960, TC VSS algoritmusok). Azokkal továbbmenni már nem lehet. A konvolúció is csak egy kitérő, ami mára nem hozott forradalmi áttörést. Bizonyos tekintetben előrelépést hozott, amennyiben kimaradt a Feedback Delay Network az algoritmusból, de főleg visszalépést jelent a hangminőség tekintetében. Pluginként egy jó alternatíva, de nagyon távol van a valós hi-end igényektől.
Mindenekelőtt van egy Early Reflection generátor, ami funkciójában valamelyest megegyezik a korábban erre a célra készült algoritmusokkal, de ez is teljesen újszerű módon alkotta meg Casey Dowdell. Ez a korai reflekciókat szimuláló algoritmus, igazi atmoszférát, szélességet és kiterjedést ad a térnek, a reverbbel együtt pedig tágasságot, levegőt. Használható külön is reverb nélkül, ezzel pedig a hangforrást lehet előre hátra mozgatni a térben. Nagyon hatékonyan működik. A 24 dB-es FIR szűrőknek köszönhetően külső tereket is nagyon élethűen lehet imitálni, bár annak a következő szoftver kiadásban egy bővebb algoritmus részt szán a tervező.
A reverb lecsengő szakaszának szimulálása képezi a legnagyobb részt az algoritmusból. Hangzása mindig a háttérben marad, soha sincs összeütközésben a direkthanggal. A paraméterek nagyon hasonlóak a Lexicon PCM90 és 480-ban is alkalmazottakkal, de egyik másik kissé más módon reagál a hangzásban. Az algoritmus egyik fő sajátossága, hogy nagyfokú randomizálást alkalmaz. Minden egyes reflekciót véletlenjel generátor helyez el időben, ami egyrészt a rendkívüli eredetiséget biztosítja és az élőséget. Erre majd még visszatérek később.
Már egy hónapja hallgatom ezt a szerkezetet, és nagyon el akartam kerülni, hogy hirtelen lelkesedésemben és elfogultsággal írjak róla. Vártam is vele, hogy gyűjtsem a benyomásaimat, néhány új munkát kevertem vele, újrakevertem pár régebbit, hogy összehasonlítsam más hi-end reverb algoritmusokkal. Nem szándékoztam olyan összehasonlító tesztet végezni, ahol akár bármely eszköz gyenge pontját emeltem volna ki, csupán a másságát szerettem volna meghallani és megosztani a felhasználókkal. (Egyaránt szeretem a TC R6000-et, a Quantec Yardsticket is..) Kéznél volt tehát a TC R6000 minden algoritmusa, egy Quantec Yardstick) és nagyszerű, nagyon tanulságos összehasonlításokat lehetett tenni.
Mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy semmilyen eddig készült zengetőhöz nem hasonlít a hangja. Talán meglepő dolgot mondok, de leginkább az igazi termekhez lehet hasonlítani. A természetességet tekintve hasonlítható talán a legjobb hardveres konvolúciós zengetőkhöz, de azzal a nagy különbséggel, hogy hozzájuk képest az M7 szinte tökéletes és szabadon editálható.
A tervezők abból a felismerésből indultak ki, - amit a valódi termekben készült felvételek is bizonyítanak,- hogy nem létezik minden hangszer számára tökéletes tér. Sőt ugyanaz a tér a nap bizonyos szakában jól szól, egy másikban amint megváltoznak bizonyos légköri paraméterek, egyszerűen kezd rosszul szólni. A magam részéről elkötelezett híve vagyok a Jecklin tárcsás felvételeknek, de azt tapasztaltam, hogy a teret nem lehet tökéletesen megragadni ezzel a módszerrel. Nagyon jól leképezi a hangforrás környezetét, de amint nagyobb távolságokat és szélességeket kell ábrázolni, ez a módszer el kezd csalni. A nagyobb bázis szélesség már jót tenne a tér megragadásának, de az nem jó a hangforrás ábrázolásának. A két módszer kombinálása, azaz négy mikrofonnal készített felvétel, külön a teret és külön a hangforrás környezetét, pedig a jól ismert anomáliákat okozza.
Folytatjuk… Szabó Sándor
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012