DP Music színpad a Hangfoglaláson
Kezdjük rögtön némi magyarázattal… már ami a címet illeti. Miért is lett ennek az írásnak visszacsatolás a címe? Az újság rendszeres olvasói tudhatják, hogy a DP Music Kft. által forgalmazott termékek szisztematikus bemutatása már két esztendeje töretlenül zajlik e lap hasábjain. Megismerkedhettünk már a kiváló EAW hangrendszerek újításaival, a GLP lámpák egyszerű és hatékony használhatóságáról is képet alkothattunk, a jövőbe tekinthettünk a RockNet-tel és a Prolyte, valamint a Prolyft termékekkel kicsit betekintést nyerhettünk a színpadépítés kulisszatitkaiba is. De ahogy a mondás is tartja, a puding próbája az evés. Gyakorlati visszaigazolás nélkül a leírt szavak, mondatok nem jelentenek, nem érnek semmit… az csak üres duma. Éppen ezért kínált kiváló lehetőséget az idei Hangfoglalás Kiállítás arra, hogy ezek a termékek, berendezések együtt, egy helyen bizonyíthassák használhatóságukat és kiválóságukat, hiszen mi lehetne nagyobb és jobb megpróbáltatás számukra, mint a Hangfoglalás „C” csarnokában helyt állni, ahol a négy színpadon megállás nélkül pörgetett egész napos koncertek zajlanak, melyek műfaji korlátok nélkül, más-más hangzást és látványt követelnek meg, mégpedig a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelve, hiszen ne feledjük… a legrangosabb hazai szakmai seregszemléről van szó. Az itt nyert tapasztalatok, leszűrt tanulságok fontos, talán a legfontosabb visszacsatolást adják a forgalmazónak és a gyártónak egyaránt. Beszélgetőpartnereim ezúttal Doszpod Bernadett, Pálfi László és Rohány János.
Janóhoz fordulva… Elmondanád, hogy milyen hangtechnika dolgozott a színpadon, és egyben összefoglalnád a tapasztalataidat?
Először is azt kell elmondanom, hogy nagyon régóta vártuk már, hogy egy ilyen gyakorlati helyzetben, élesben dolgozhassunk a RockNet-tel, s bár maga a szisztéma jócskán túlmutat a Rock’N Roll környezeten, az elvárásainkat maximálisan alátámasztotta a Hangfoglaláson megszerzett gyakorlati tapasztalat. Az életben is igazolta azokat a műszaki paramétereket, amelyek dedikáltan a legjobb digitális rendszerré teszik.
Másképp kell a RockNet-tel dolgozni, mint a többi felszereléssel?
Nem. Tulajdonképpen a hangmérnök munkája nem változik ez által, de teljesen másképp szól a végeredmény, hiszen két-háromlépcsős AD/DA konverziót lépünk át a digitális jelátvitel segítségével. Ez óriási jelentőségű, hiszen a hang legnagyobb roncsolása épp a folyamatos AD/DA konverziónak köszönhető. Azt tapasztaltuk, hogy ezeket kikerülve a hangkép olyannyira előtérbe kerül, olyan közelinek érzünk minden egyes rezdülést, amelyet soha korábban nem figyelhettünk még meg. Nagyszerű élmény volt így dolgozni.
Azt azért tudnod kell, hogy a Hangfoglaláson mi egy kis színpadot üzemeltettünk, oldalanként 3-3db EAW JFL-210-es Line Array hangfallal és a hozzájuk tartozó 4db Sub-bal, ami nem egy óriási felszerelés, de úgy gondolom, hogy aki ott volt a színpadunkon lebonyolított koncertek valamelyikén tapasztalhatta, hogy még ez a relatív pici „cucc” is áthatóan és megdöbbentő intenzitással, ugyanakkor gyönyörű tisztasággal szólalt meg. Természetesen mindezt nem lehet pusztán a RockNet javára írni, hiszen ehhez épp annyira szükségszerűek a nagyszerű hangfalak, amelyek az EAW jóvoltából adottak voltak, de ide sorolhatnám a Sennheiser mikrofonokat, mivel a színpadunkon – külön a Hangfoglalásra, az Audiopartner Kft.-vel kötött megegyezés szerint – csak ezeket használtuk. Valamint nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy kiváló muzsikusok, remek hangszerekkel és alaperősítőkkel (Full csöves Laney szettek) már eleve jó alapanyagot biztosítottak a sikeres végeredményhez.
Milyennek ítéled meg belülről azt a közös munkát, amely a négy színpadon dolgozó szakemberek között zajlott?
Azt látnotok kell, hogy nem egy egyszerű technikai feladat három, sőt inkább négy teljes napig tartó, szinte beállás, s így gyakorlatilag szünet nélkül zajló koncerteket tartani. Én azt gondolom, hogy az ott dolgozó kollégák mindegyikét megilleti a dícséret, mert kifejezetten segítőkész és együttműködő hangulatban zajlott ez a néhány nap, és igen színvonalas produktumok kerültek végül a közönség elé. Úgy érzem, hogy évről évre színvonalasabb a Hangfoglalás, így az idei kiállítást is egy nagyságrenddel jobbnak ítélem az előző évinél. Külön ki szeretném emelni Gellért Krisztián színpadmester munkáját, aki véleményem szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyakran kilátástalan számú probléma, vagy problémás helyzet, végül mindig pozitív végeredménnyel zárult.
Pálfi Lászlóhoz fordulva… Az idei évben is nagyon szép és látványos volt a színpadotok megjelenése, az operatőrök és a fotósok rendre meg is jegyezték, hogy annyira jók voltak a fényviszonyok, hogy tulajdonképpen minden felvétel kiválóan sikerült. Nehéz egy ilyen látvány megtervezése?
Köszönjük… a méltatás mindig jól esik, de ahogy Janó is jelezte az idei évben nem egy monumentális installációt, hanem egy jól működő kisszínpadot kellett terveznünk, s bocsánat, hogy ezt mondom – hiszen nem szeretnék nagyképűnek tűnni – de az idei színpadkép inkább rutinból készült, mintsem különösebb tervezgetés eredményéből jött volna létre. Félre ne értsétek ez nem azt jelenti, hogy csúnya szóval élve lehakniztuk az egészet, hiszen sokat dolgoztunk rajta, csak nem kellett előzetesen hónapokig tervezgetni. Persze a mi szakmánkban végül mindig a végeredmény megítélése a fontos és ezért nagyon örülök, ha a zenészeknek, a szakmabelieknek és a közönségnek mindez tetszik.
Milyen lámpákkal és hány darabbal értétek el ezt a hatást?
22 darab LED-es lámpa, a GLP Impression sorozatából üzemelt. Ezekről azt érdemes tudni, hogy rendkívül könnyűek, nagyon egyszerűen programozhatók és fényerejük felér az 575-ös fémhalogén izzós lámpákkal. Gondolkodtunk még az Impression XL változatok felszerelésében is, amelyek igazán nagy színpadi produkciók világítására alkalmasak, de végül elvetettük az ötletet és maradtak a sima Impression lámpák, amelyek tökéletesen megoldották a feladatot.
Mi a helyzet a látványhoz tartozó többi elemmel, gondolok itt a színpadi állványzatok területére? Az idei évben ha jól tudom számos kiállítónak segítettetek a standjaik keretszerkezetének megépítésében?
Valóban így van, de ezt a kérdést célszerű két részre bontani, az egyik fele a színpadi építményekre vonatkozik, ahol természetesen a látvány egyik meghatározó eleme maga a könnyűfémszerkezet, illetve szerkezetek, amelyben a Prolyt termékek vezető szerepet játszanak, erről nem szeretnék most hosszasan beszélni, inkább beszéljenek a kiállításról és a színpadról készített fotók helyettem. A másik része pedig a Hangfoglalás sikerébe vetett bizodalmam és az a szerepvállalás, amelyet éppen ezért nagyon fontosnak tartok, sőt a jövőben szeretnék még nagyobb részben közreműködni ezekben a feladatokban, azokban a témakörökben, amelyekben előre tudom mozdítani a szövetség (Hangszeresek Országos Szövetsége) és a Hangfoglalás ügyeit.
Bernadetthez fordulok.. Jól tudom, hogy valamikor a közeljövőben, egy a színpadépítéssel kapcsolatos tanfolyamot is szerveztek? Mi ez pontosan?
Ez egy biztonságtechnikai tanfolyam, amely a termékpaletta megismerésén túl kiterjed statikai ismeretekre, majdhogynem a mérnöki részletességig. Szó lesz arról, hogy milyen fizikai erőhatásokkal kell számolni és felkészülni egy színpad, vagy színpadi fedést építőnek, akár szabadtéri, akár fedett körülmények között. Mindennek azért is van különös jelentősége, mert nem olyan régóta bekategorizálták (Mutatványos berendezések) és engedélyhez kötötték a színpadépítést és a szabadtéri tetőket.
Ez mit jelent?
Gyakorlatilag minden cégnek és szerkezetnek rendelkeznie kell egy engedéllyel, úgy kell elképzelni, mintha az autók forgalmi engedélyéről beszélnénk. Ez cégenként és szerkezetenként nevesítve van és két évente kell bevizsgálni.
Mikor kerül megrendezésre a tanfolyam és kik vehetnek részt rajta?
2010 évelején tartjuk a tanfolyamot a DP Music Székházában Budaörsön, de jelenleg erre már nem tudnak külső érdeklődők jelentkezni, hiszen a korábban tartott érdeklődés felmérés, melyet a szakmai partnereink között végeztünk, olyan eredménnyel zárult, hogy ez a tanfolyam mondhatjuk betelt. Természetesen, amennyiben igény mutatkozik erre a képzésre, a későbbiekben újból meg tudjuk szervezni.
Köszönöm a beszélgetést.
Andrásik Remo
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012