Beszélgetés Jankai Bélával



A Media General Kft. már jól ismert a produkciós szakmában, hiszen az általa üzemeltett hangstúdió és videó utómunka-stúdió nevéhez rengeteg hazai produkció hangzó és képi végeredménye fűződik.


Jankai Béla

Említenél az olvasóinknak olyan emlékezetes, vagy nevezetes eseményt, amely a ti közreműködésetekkel jött létre?

A cég talán legnagyobb vállalkozása az 56 csepp vér c. musical színpadra állítása volt, amely talán minden idők legnagyobb hazai kulturális vállalkozásaként említhető. A Papp László Sportarénában került bemutatásra, ahol 2400 négyzetméternyi színpadon, katonai járművekkel, égő tankkal, és égő orosz katonával, több mint 500 fős stáb közreműködésével zajlott az előadás. Az élő produkció 96 sávos hangfelvételéből készült hanglemez, valamint 5.1 keverésű filmhang, melyből 3 dal is bekerült a 2007-es Oscar díjra jelölés legjobb 60 dala közé, mint hangfelvétel.


56 csepp vér

Mivel én tudom, hogy nagyon sokat, sokfelé és nagyon sok mindenkinek dolgoztok, elmondanád, hogy mely területeken vagytok jelen leginkább?

Alapvetően olyan zenészek vagyunk, akik készítenek hang és videó felvételeket, s ezeket a hangfelvételeket sok esetben ki is adjuk, így kiadványaink közt a legkülönfélébb stílusok képviselői szerepelnek. Foglalkozunk színpad, fény és hangtechnikával, ezt főleg a saját rendezvényeinken használjuk, de jó néhány fesztivál, roadshow lebonyolítása is a nevünkhöz fűződik. A hangfelvételek mellett videó utómunkák is készülnek nálunk, számtalan DVD, TV-műsor, valamint reklámfilm elkészítésében vettünk már részt.

A Media General kft. tavaly már bemutatkozott a Hangfoglalás kiállításon, akkor hangszerforgalmazóként voltatok jelen. Történt-e valami változás e téren a cégetek háza táján?

Tulajdonképpen a cégünk legújabb vállalkozása a DiMavery hangszercsalád hazai forgalmazása, melyet egy budapesti mintabolt megnyitásával szeretnénk hamarosan megkoronázni. Az üzlet régi partnerünk, a Showtechnic egykori boltja helyén, a Thököly út 135-ben lesz. A Dimavery hangszerek és kiegészítők mellett a Showtechnic termékei: Eurolite, Omnitronic, stb… is kipróbálhatók, illetve kaphatók lesznek. Mivel a show-technikában ma már elengedhetetlen a led-technológia, a Thököly úti bolt ebben is élen kíván járni.  Megállapodást kötöttünk a hardled és softled technológia területén méltán elismert Bertelé Elektronics magyarországi képviseletével, így a mintaboltban megtekinthető és megrendelhető lesz a Bertelé teljes hardled termékskálája az 5 mm valós pixeltávolságú ledfaltól a 14 mm pixeltávolságú led falakig. A választásban a bemutatódarabok fognak segítséget nyújtani.




Úgy hallottam, hogy épp a Hangfoglalás kiállítás alkalmával kerül bemutatásra egy egészen új, különleges technológiai újítás, mondanál erről néhány szót?

Igen, várhatóan a kiállítás idejére a Bertelé Ungarese egy különlegeséggel is jelentkezik. A mérnökeik fejlesztése és jogvédett terméke a "Spiderweb" itt mutatkozik majd be először hazánkban. A termék a softled kategóriába tartozik, gyakorlatilag egy pixeltávolságában feszíthető hálós szerkezet ("pókháló"). A felhasználó saját igényei alapján állíthatja be a pixeltávolságot. Az átlagos 7000 nit/nm  fényerősség biztosítja, hogy használható külső és belső térben egyaránt. Bármilyen alaktalan alakzatra ráfeszíthető. Egy 100 nm-es felület összeállítási ideje 15-20 perc. Súlya átlagosan 3 kg/nm-t, akár egy héliumtöltésű "zeppelinreklámmal" is a magasba emelhető. A hálós szerkezet miatt kikapcsolt állapotban a szerkezete átlátható - mintha nem is lenne ott-, bekapcsolásakor a háttérből előtűnve 4000 Hrz-es képfrissítéssel tökéletesen kamerázható képet biztosít.

Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a terveitek megvalósításához.

Andrásik Remo