John McCubbery

Egy közép-kelet európai konferencia keretén belül ismét Magyarországra látogatott a Korg kereskedelmi igazgatója, John McCubbery. Már útban a terasz felé, ahol az interjú zajlott, ódákat zengett Magyarországról és kultúrájáról. Első pillanattól fogva lehetett érezni, hogy ez az ausztrál úriember él-hal a zenéért, és minden egyes porcikájával azon van, hogy megismertesse az emberekkel a muzsikálás örömét.



Mindenek előtt azonban arra voltam kíváncsi, hogy vezet az út egy ausztrál hangszerboltból a Korgban betöltött komoly pozícióig:

Jó pár évig professzionális billentyűsként dolgoztam Ausztráliában, és mint mások, én is stúdióztam és session zenészkedtem.  Mivel nagyon érdekelt a dolog technikai oldala is, egyre jobban beleástam magam a billentyűs hangszerek világába, és valószínűleg pont emiatt kezdtem el egy hangszerboltban dolgozni. Később egy hangszerforgalmazó céghez kerültem és akkor kezdődött el életem új fejezete, Los Angelesbe mentem dolgozni. Számomra nagyon könnyű a zenészekkel való kommunikáció függetlenül attól, hogy éppen milyen országban vagyok, ugyanis szenvedélyesen rajongok a zenéért, és mellette még művelem is. Azóta már éltem Angliában, Singapurban és Amerikában, egyszerűen imádom ezt az életformát. Rengeteget utazom, havonta megyek Japánba, Európába pedig évente háromszor-négyszer biztos eljutok, nem beszélve az Államokról vagy Ázsiáról, ahova szintén járok. Ez kicsit fárasztónak tűnik első hallásra, de könyörgöm, ki ne vágyna egy olyan munkára, ahol szórakozva dolgozol! Egyébként azért is örülök, hogy a Korgnál kötöttem ki, és azért is tudok ennyire lelkesedni érte, mert csakúgy, ahogy én, a cég is rendkívül fontosnak találja az állandó fejlesztést. A mai nap pedig pont arról szól, hogy találkozom a régió zenészeivel és hangszereseivel, és ötleteket, javaslatokat gyűjtök a további fejlesztésekhez. A Korg az elmúlt 45 évben mindig azt kereste, hogy mi jó a zenészeknek, illetve mivel lehetne könnyebbé tenni a munkájukat, és szerencsére ehhez nagyon jó hátteret biztosít a japán technika. Nagyon odafigyelünk arra, hogy használhatóak és praktikusak legyenek a hangszereink, eszközeink, és mindenki találjon magának megfelelőt közülük, hiszen a muzsikusok különbözőek, más és más stílusban játszanak.

Óriási sikerrel javítottátok fel a Vox imidzsét…
Nagyon büszkék vagyunk a Vox sikerére, és ezt nagy mértékben köszönhetjük a mérrnökeinknek, akik résztvettek a fejlesztésben. Ez alapból egy ikonikus gitárerősítő, így a munka során minden lépésre nagyon odafigyeltünk. Meg akartuk érteni, előástunk egy csomó könyvet, hogy jobban átlássuk a történetét, az eredeti koncepciót. Közben belefutottunk olyan zenészekbe, mint Brian May, aki szintén nagyon lelkes volt, és örömmel rábólintott a közös munkára. Aztán elkezdtünk dolgozni egy olyan mérnökkel, aki 22 évig dolgozott a Marshall vezető mérnökeként. Gondolhatod, hogy micsoda tudással rendelkezik a modellezés terén. A fő cél az volt, hogy megmaradjon az erősítő klasszikus jellege, de közben egy teljesen új, modern dolgot hozzunk létre. Ott vannak a srácok, akik még nem alakították ki a saját hangzásukat.  Csak azt tudják, hogy rajongóik az AC/DC-nek, a Kornnak vagy éppen a Toolnak, aztán idővel, ahogy zenélnek, lehet, hogy a zenei ízlésük is változik és már teljesen mást akarnak majd játszani. Éppen ezért olyan erősítőt akartunk megalkotni, amin kísérletezhetnek ezek a gyerekek, egészen addig, amíg meg nem találják a saját hangjukat. A másik dolog, amit nagyon fontosnak tartottunk, hogy organikus legyen az erősítő. A zenészek ösztönlények, akik számára legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, érezni, mint gondolkodni, így az eszköznek is kell, hogy legyen lelke. A Vox jelenleg a legkeresettebb erősítők egyike a világon, az első 4-ben benne van, és ez nagy büszkeséggel tölt el bennünket.

Jelenleg milyen kiemelt terméketek van?
A Voxhoz kapcsolódik az új fejlesztésünk, a JamVox. Ez egy program, amit számítógép segítségével tudsz működésbe hozni. A lényege, hogy beraksz egy dalt a JamVox-ba, és ki tudod venni azt a sávot, amit el akarsz játszani.  A szoftver biztosítja számodra a megfelelő hangzást, Te pedig, mintha a felvétel része lennél, a zenekarral játszhatod együtt a számot! Gondolom, nem hangzik rosszul, hogy Jimmy Page-dzsel és a Led Zeppelinnel zenélhetsz együtt! Vagy ott van például egy Beatles szám: ha úgy döntesz, hogy Te leszel George Harrison, egyszerűen kiveszed a sávját. És ez nem egy kópia, ez az eredeti szám, amit a Beatles játszik! Ez fantasztikus lehetőség arra, hogy egyszerre fejlődj és szórakozz. Számomra a Guitar Hero egy vicc. Ez a játék azoknak szól, akik sztárok akarnak lenni. A JamVox-nál a zenészléten van a hangsúly, és lehet, hogy az illető sosem fog zenekarban játszani, de megvan az esélye, hogy bandával muzsikáljon együtt. Az elmúlt húsz évben sokat változott a zeneipar, és sajnos nem előnyére. Zenésznek lenni anyagilag már nem kifizetődő legtöbb esetben, és itt nem a különböző tehetségkutatókról beszélek, ahol pop idolokat hoznak létre, azt inkább hagyjuk, mert számomra túl művi. A JamVox csak a zene szeretetéről szól, és arról, hogy átlagos emberek, kiemelkedő dolgokat csinálhatnak. Itt nem számít semmi, nem érdekes ha hibázol, vagy hogy nem vagy olyan jó, mint mondjuk Jeff Beck.

Éppen a Korg közép-kelet európai konferenciáján vagyunk. Magyarország nem tartozik a nagy eladásokat produkáló országok közé, mégis nagy hangsúlyt fektet a cég ránk és a környező országokra…
Nem minden szól a számokról. Sokkal fontosabb, hogy mindenhol jelen legyünk, ráadásul úgy, hogy az ottani igényeket kielégítsük. Bartók például a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, és közel nem írt annyi művet, mint Mozart vagy Beethoven. A zenészségnek nem a mennyiségről kell szólnia.

Mégis miért tartja a Korg fontosnak, hogy a kis országokban is aktívan jelen legyen?
Az amerikaiakat nem kell megtanítani arra, hogy miről szól a rock’n’roll, a többi vezető országban, mint Németország vagy éppen Japán annyi iskola, oktatóanyag van, olyan sok információ jut el a zenészekhez, hogy nekik már nincs szükségük plusz felvilágosításra. Angliában szintén könnyű helyzetben vannak a muzsikusok, hiszen a pop zene nyelve az angol. Tapasztalataink szerint az európai, dél-amerikai és ázsiai emberek csak úgy ontják magukból a jobbnál jobb zenéket, de sokkal rögösebb utat kell bejárniuk, hiszen nincsenek meg a megfelelő körülmények, kevés a klub, az iskolák, ahhoz, hogy megfelelően fejlődni tudjanak. Többet kell dolgozniuk a siker eléréséhez. A zenére úgy kell tekinteni, mint egy ökoszisztémára. Egy kelet-európai zenész, aki nyugaton próbál szerencsét nagy meglepetéseket képes okozni. Szerencsére a határok megnyitásával sokkal egyszerűbbé vált a kijutás. Emlékszem, hogy amikor először jártam itt, még más idők jártak.

És akkor itt jön a vitatott kérdés, legyen vagy ne legyen centralizáció?
Mi továbbra is azt szeretnénk, ha minden egyes országban, ahol jelen vagyunk, önállóan folyna a disztribúció. Az rendben van, hogy egy ásványvizet vagy egy üdítőt mindenhol megkapsz, de a zeneipar jóval specifikusabb annál, hogy ennyire leegyszerűsítsük a dolgokat. Ki tudná jobban, hogy mi kell egy magyar zenésznek, mint a helyi disztribútor. A kis hangszerboltokban oda tudnak figyelni a vevőkre, és le lehet mérni, hogy mire van szükségük a zenészeknek. Vannak olyan modellek, amiket csak bizonyos országokban lehet kapni, és ha centralizálnánk a terjesztést, hogy lehetne eldönteni, hogy az adott hely muzsikusai mit szeretnének használni?! A magnak szüksége van a földre, hogy szép nagy növény nőjön belőle, és mindenki tudja, hogy a helyi föld tudja a megfelelő táplálékot biztosítani neki. Magyarországon sem lehet mindenhol szőlőt termeszteni. Erről szól a zenei ökoszisztéma is.

Említetted, hogy kedveled a magyar zenét…
Fantasztikus a magyar zene! Amikor kisgyerek voltam, a papám mutatott egy számot. Hegedültek benne, és olyan általam soha nem hallott, furcsa ritmikája volt a dalnak, hogy tátva maradt a szám. Alig vártam, hogy Magyarországra jöjjek, és élőben is halljam. Én amúgy is annak vagyok a híve, hogyha az ember végre eljut egy országba, ismerkedjen az adott nép kultúrájával és zenéjével. A zene a csend mellett a másik olyan nyelv, amivel kifejezhetjük a kifejezhetetlent.

2008. november