MARCO MENDOZA INTERJÚ

Marco Mendoza nem az a tipikus egyszerű, háttérben döngölő basszusgitáros, kivételes hangszeres felkészültségét és sokoldalúságát számtalan zenekarban bizonyította már. 2 évtizede folyamatosan létező jazz triója mellett olyan világklasszis rockbandákban bizonyította tehetségét, mint a Blue Murder, a Thin Lizzy, a Whitesnake, a Neal Schon fémjelezte Soul SirkUS, legújabban pedig a csodagitáros George Lynch fémjelezte Lynch Mob-ban pengeti az öthúrost. Mindemellett időről időre turnézik Ted Nugent, a Cranberries-ből ismert Dolores O’Riordan, valamint Michael Ruff társaságában is, szóval Marco tipikusan az a fajta muzsikus, aki sosem képes leállni. A napokban megjelenő új Lynch Mob albumnál jobb apropót nem is találhattam volna ahhoz, hogy Los Angeles-i otthonában felhívjam az ötgyermekes családapát, és kedélyesen elbeszélgessünk múltról, jelenről, és jövőről.

Kérlek, mesélj egy kicsit a gyermekkorodról!
Dél-Kaliforniában, San Diego városában születtem, első éveimet viszont Mexikóban, Tijuanában töltöttem, mely mindössze néhány mérföldre fekszik az amerikai határtól Baja California tartomány északi részén. A családom már akkor ezen a földön élt, amikor még egész Kalifornia Mexikóhoz tartozott, ebből adódóan mindannyian mexikói-amerikai kettős állampolgárok vagyunk, a spanyol és az angol pedig egyaránt anyanyelvünk. A szüleim nagyon fiatalon házasodtak össze, öt éves koromban pedig már el is váltak. Mivel egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy felneveljen engem és a testvéreimet, így a bátyámmal és a nővéremmel együtt én is a nagymamámhoz kerültem. Mivel a nagyi zongoratanárként dolgozott, ez fordulópont volt az életemben, ekkor érintett meg először a zene. Több különböző hangszeren tanultam játszani és a zeneelméletet is elsajátítottam. Nálunk mindenki zenét tanult, a nővérem Linda például zongoraművész lett, Carlos bátyám pedig dobos. Első zenekaromat Carlos-szal közösen alapítottam, melyben elsősorban ritmusgitároztam, de néha szólókra is vállalkoztam. Természetesen feldolgozásokat játszottunk, és mindehhez teljes körű támogatást kaptunk a családtól. Ekkorra már apám is megteremtette a saját egzisztenciáját, és anyagi kereteihez mérten igyekezett minden óhajunkat teljesíteni, ha hangszerről volt szó.

Hogyan lett belőled basszusgitáros?
Tizenévesen egy helyi szinten jól ismert banda látókörébe kerültem, nekik viszont basszusgitárosra volt szükségük. Mondtam nekik, hogy semmi gond, beszállok, bár ekkor még fogalmam sem volt a hangszerről, nem is volt otthon egy árva bőgő sem! Rábeszéltem apámat, hogy menjünk el a közeli hangszerboltba, ahol sok használt cuccot is árultak, és vegyünk egy olcsó, márkajelzés nélküli négyhúrost. Természetesen megkaptam a hangszert, otthon átnéztem a legfőbb tudnivalókat a hangszerről, és már rohantam is próbára! Ezzel a csapattal már komolyan koncerteztünk a környéken, melynek következtében kisebb hírnévre tettünk szert. Így akadt rám egy komoly mexikóvárosi progresszív rockbanda, a Super Mama. Közösek voltak a gyökereink, én is Pink Floyd-on, Yes-en és King Crimson-on nevelkedtem, úgyhogy elfogadtam az invitálást. Ez a ’70-es évek legvégén történt, tulajdonképpen ekkor indult a profi karrierem.

Mikor tetted át a székhelyedet Amerikába?
Néhány évvel később, a ’80-as évek elején. A Super Mama rendkívül sikeres volt Mexikóban, én viszont tovább akartam lépni. Apámhoz hasonlóan én is hamar nősültem, 16 éves voltam, amikor Marco fiam született. Két évvel később érkezett Eva lányom, Aaron fiam pedig akkor, amikor 21 éves lettem, ők ketten már San Diegóban látták meg a napvilágot. Session muzsikusként próbáltam érvényesülni, úgyhogy bármilyen munkát elvállaltam. Ennek hamar híre ment, melynek következtében jöttek is a felkérések egészen addig, amíg a kokain, a heroin és az alkohol át nem vette az irányítást felettem. Az évtized közepére mélypontra kerültem, a meghívások elmaradoztak, úgyhogy döntenem kellett. Vagy talpra állok, vagy eltűnök a süllyesztőben. Szerencsémre a családom mindvégig mellettem állt, nekik köszönhettem, hogy végig tudtam csinálni az elvonót 1986-ban, majd szembe tudtam nézni a démonjaimmal egy 12 lépcsős terápia keretein belül. Mindez 22 évvel ezelőtt történt, és büszke vagyok rá, hogy azóta egyetlen korty alkoholt sem ittam, és drogokhoz sem nyúltam. Miért is tenném, amikor a második házasságom csodálatosan sikerült, született két újabb gyermekem, Faith 7, Max pedig 3 éves, ráadásul sikeres és elismert vagyok abban, amit csinálok.

Az egykori Thin Lizzy és Whitesnake gitáros John Sykes mellett váltál világszerte elismert muzsikussá a Blue Murder zenekarban. Hogyan ismerkedtél meg John-nal?
A drogos korszak után egy rövid időre kiszálltam a zeneiparból, de nagyon hamar elkezdett hiányozni az aktív muzsikálás, így Los Angelesben összehoztam egy Straightjacket nevű latin jazz triót Joey Heredia dobossal és Renato Neto billentyűssel, mely igazi kihívást jelentett. Rendszeresen felléptünk az ottani klubokban, de leginkább a La Ve Lee jazz klubban, ahol minden kedden játszottunk. A csapatnak hamar híre ment szakmai körökben, olyan zenészek jártak a koncertjeinkre, mint Alex Acuna, John Patitucci, Marcus Miller, Neil Peart, Gary Willis, Dave Weckl és Stanley Clarke! John akkoriban épp fretless basszert keresett a második Blue Murder albumhoz, mert Tony Franklin kiszállt a bandából, úgyhogy egyik este lejött a feleségével és Tommy O’Steen dobossal megnézni minket. A buli után odajött hozzám és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele muzsikálni, épp a Geffen kiadó számára készít egy lemezt. Mondanom sem kell, azonnal megragadtam a lehetőséget. A Nothing But Trouble album után Japánban rögzítettünk egy koncertanyagot, mielőtt nekiálltunk John első szólóalbumának, melyet még számtalan követett. A Thin Lizzy-ben szintén együtt turnéztunk, úgyhogy nagyon sok minden köt össze minket.

Noha David Coverdale énekessel hivatalosan az Into The Light című 2000-ben megjelent szólóalbumán kezdtél együttműködni, állítólag már 1997-ben tagja voltál a Whitesnake-nek egy rövid ideig. Ez igaz?
Valóban így történt. Mivel David session zenészekkel készítette el a Restless Heart albumot, a turnéra szüksége volt egy komplett zenekarra. Nagy megtiszteltetésként ért, hogy rám gondolt, szóval örömmel mondtam igent neki. Elkészítettük a Too Many Tears dal klipjét, napok voltak hátra a turné indulásáig, amikor telefonált apám: „Fiam, rákos vagyok, az orvosok szerint csak három hónapom van hátra…” Gondolhatod, milyen sokk volt ez számomra. David megértette és tiszteletben tartotta, hogy kiszálltam, a legtöbben biztosan ugyanezt tették volna. Ironikus módon éppen Tony Franklin lett az utódom, akit a Blue Murder-ben én váltottam.

Mostanában milyen projektekben veszel részt?
Először is a Lynch Mob új lemezét említeném, mely Smoke And Mirrors címmel október 18-án jelenik meg. Nagy élmény George Lynch-csel együtt dolgozni, fenomenális gitáros, aki teljes művészi szabadságot biztosít számomra. A Lynch Mob-ban nincs az a kényelmetlen kötöttség, ami miatt végül kiszálltam a Whitesnake-ből 2005-ben. Épp most szerveződik egy komoly amerikai turnénk november tájára, és az sem elképzelhetetlen, hogy a Dokken társaságában kelünk útra, jelenleg is folynak a tárgyalások erről George és Don Dokken között. Előtte viszont én még áthozom egy rövid körre Európába a jazz triómat, mert nemsokára új szólóalbummal jelentkezem, ezt szeretném tudatosítani az emberekben odaát. Nemrég írtam alá egy három albumra szóló szerződést a holland Mascot Records-szal, melynek első darabja 2010 januárjában lát napvilágot. A 2007-es első szólómunkám egy blues alapú rockanyag volt, melyet Richie Kotzen-nel készítettem, ezúttal viszont főleg instrumentális fúziós zenét írtam. A kiadó külön kérte, hogy a hangszeres játékot, azon belül is a fretless bőgőt domborítsam ki ezúttal, ehhez pedig nem kellett sokat győzködniük. Nagy Jaco Pastorius rajongó vagyok, imádom a bund nélküli basszusgitárt, és minden fórumot megragadok, hogy népszerűsítsem a hangszert. A lemezen Joey Heredia dobol, Renato Neto és Steve Weingart billentyűzik, gitáron pedig Rafael Moreira játszik ámulatba ejtő dolgokat! Őt egyébként a David Letterman és Jay Leno műsoraiból lehet ismerni, de turnézott korábban Paul Stanley, Pink és Christina Aguilera háttérzenekarában is. Nagyon izgatott vagyok mind a Lynch Mob, mind a szólópályám ügyeit illetően, újra rendkívül izgalmas időszak következik a karrieremben!

Danev György