Polgár Péter interjú

Bár Polgár Péter nem tartozik az exhibicionista zenészek közé, mégis sokan ismerik és elismerik. Nyolc évig volt a Sziámi tagja, színházi produkciókban és Zalagerszeg két jelentős zenekarában, a Bazookában és a Voodooban gitározik. Már  a Sziámiban is kivette a részét a dalszerzésből, egy ideje azonban Odett és a Go Girlz! alappillérének számít, természetesen jól megbújva, lánya, az országos szinten ismert Polgár Odett mögött. Eddig nem sokat lehetett tudni róla, de talán ezzel az interjúval most sikerül pótolni a hiányosságokat!

Sokan a Sziámiból ismernek, azóta azonban jó pár zenekarban megfordultál. Milyen út vezetett onnan az Odett és a Go Girlz!-ig?
1992-97-ig voltam a Sziámi tagja, utána is számos alkalommal együtt dolgoztam Péterrel (Müller Péter Sziámi-a szerk.), többek között a Mr. Pornovszky darabban, amiben Kaszás Géza szerepelt, illetve a Nemzeti Színházban volt Péternek egy költői estje, ahol Angler Ákossal, aki szintén a Sziámiban játszott annak idején illetve Markó Tomival kísértük őt, és ebből is jól látható, hogy a munkakapcsolat nem szűnt meg köztünk. Ezenkívül  én összehoztam még két zenekart, a Bazookát és a Voodoo-t. Az előbbivel csináltunk egy saját dalokat tartalmazó lemezt, illetve egy válogatás albumot, a Voodooval pedig inkább a soul és a blues irányt céloztuk meg, de a köztudatban inkább blues csapatként élünk. Mindkét zenekarral sokat koncerteztem, még külföldre is kijutottunk, és a Szigeten is játszottunk. Egyébként a mai napig működiknek, bár már ritkábban lépünk színpadra.

Hozzád melyik stílus áll a legközelebb?
Leginkább underground bluest szeretnék játszani némi jazz-es és rock-os beütéssel. Na, ezt definiálja valaki! Van egy csomó előadó, akik hatással vannak rám, de mindig változik, hogy éppen kire vagyok rákattanva. Természetesen a gitárosok között megvannak az állandó kedvencek, gitárosként nem tagadhatom, hogy milyen hatással van rám a mai napig Jimi Hendrix. Rock zenéket már nem hallgatok túl gyakran, pedig onnan indultam, de a Led Zeppelin mindig is nagy kedvencem volt, és az a mai napig. Ezzel az őserővel bíró rockot még most is kedvelem, de a mai rock illetve metal zenék nem vonzanak. Azt hiszem kicsit hozzáöregszem a zenéhez, a régi öregeket még mindig nagyon szeretem, ilyen Ry Cooder, érdekes módon, a magyar blues nem áll hozzám közel, de persze itt is vannak kivételek. Számomra az a fontos, hogy hasson rám az adott előadó, nem érdekel, hogy milyen technikai tudással rendelkezik. Ha valaki nagy figura és jó kisugárzása van, és a zene is átjön, az már bőven elég számomra.

Amikor elkezdtél gitározni gondolom neked is fontos volt, hogy minél nagyobb tudásra tegyél szert…
Nyilván volt egy „sportidőszak“, amikor játszottam Satriani-t ( Joe Satriani-a szerk.), és a Van Halen is nagy hatással volt rám. Idővel ezek lekoptak, de van olyan, akire ma is gitárhősként tekintek, ez pedig Jeff Back. Ő mindig meg tudott újulni, és lemosott mindnekit a színpadról. Hiába gitározik drum’n’bass-re, a blues stenk még mindig a kezében van, de közben modern tud lenni, és ez mindenképpen tisztelendő.

Odettel hogy indult el a közös project? Azt valószínűleg sokan nem tudják, hogy az Odett és a Go Girlz!-nek volt egy elődje is.
Odettnek már gimnáziumban volt egy zenekara, és az első demójuknál én bábáskodtam. Közben pedig felvettünk egy számot, csak úgy, ami közben bekerült a Universal kiadóhoz, akik kaptak az alkalmon. Később azonban kiderült, hogy a saját dalaikkal szeretnének dolgozni, így nem lett az együttműködésből semmi. Mindeközben én folyamatosan írogattam a számokat, sőt, régi Sziámi és Kontroll Csoport számokat is átfogalmaztam, amiket Péter és Odett is pozitívan fogadott. Közben pedig Odett Goes To Island néven játszogattunk, majd jött a Megasztár. Eszter (Takáts Eszter- a szerk.) pont szemben lakott, így szépen lassan összeállt a mostani formáció. Számos negatív véleményt hallottam már erről a koncepcióról, de nekem az első perctől kezdve úgy élt a fejemben ez a produkció, hogy nem csak Odett fog énekelni. Sőt, eredetileg hat énekesnőt szerettem volna hívni a lemezre, de a végén hárman maradtak, mert bár vannak jó énekesek itt, Zalaegerszeg környékén, de fontos volt, hogy hasonló kisugárzású lányokat legyenek. Végül nagyon jól alakult a dolog, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett az eredménnyel. Az viszont jó, hogy Odett a húsz és Eszter a harminc évével a korban és témában hozzá illő dalokat kapta meg. Zsuzsa (Varga Zsuzsa- a szerk.) pedig kiválasztotta a neki tetsző számot. A név meg már jött magától.

Mennyire nehéz egy húsz éves lány számára dalokat írni?
Sokszor érzem, hogy hozzá képest őskövület vagyok, és a zenei ízlésünk sem egyezik a legtöbb esetben. Odett eleinte nagyon rá volt kattanva az elektro zenékre, és miután én gitáros vagyok, ez okozott némi nehézséget, de a hangszerelés során sikerült közelebb hozni egymáshoz a két világot. Az azonban mindenképpen könnyebbség volt, hogy Odett fejében egészen kiskorától jelen vannak a nagy zenészek, zenekarok, sok mindent ismer és el is tud énekelni. Közben persze hallgatta a saját korosztályának bandáit is, de nem lepődött meg egy-egy gitárriffen. A dalírás során próbáltam alkalmazkodni az ízléséhez, illetve arra is odafigyeltem, hogy valamennyire mai legyen a zene.

A lemez felvételeinek nagyrésze a BP Sound  Stúdióban készültek. Miért mellettük eset a választásotok?
Összesen három helyen készült az album. A számokat Bicskáéknál vettük fel Zalaegerszegen, ami adott volt. Nagyon régóta jó barátok vagyunk, sokszor dolgoztunk már együtt, szinte haza járok a stúdiójukba, így nekem is kényelmesebb volt egy olyan helyen játszani fel a dalokat, ahol amellett, hogy professzionális hozzáállást tapasztalok, még ismernek is. Az sem utolsó szempont, hogy mivel nem kellett utazgatni a stúdiófelvételek miatt, kísérletezésre is bőven jutott idő. Rajtuk kívül Márkus Gergő (MixMax Stúdió) is dolgozott az anyagon, Rozgonyi Péter (R27 Stúdió) maszterelte, így ők is segítettek abban, hogy a felvételek elnyerjék végső formájukat.

Könnyű vagy nehéz a lányoddal együtt játszani?
Más énekesnővel még nem dolgoztam huzamosabb ideig, így ez nekem természetes. Az biztos, hogy jobban figyelek rá, és kritikusabb is vagyok vele, de az is biztos, hogy neki udvarolnom is kell, és nem adhatom ki csak úgy a feladatokat. Nem érhetek el vele egy szigorú munkakapcsolatot, igaz, nem is akarom. Odettel az is nagy szerencsém, hogy olyan jellegzetes hangszíne van, hogy ha megszólal, egyből fel lehet ismerni. És még az is előfordulhat, hogy vannak olyanok, akik sokkal jobban el tudnák énekelni a számokat, de ahogy már említettem, számomra nagyon fontos a kisugárzás. Egyébként ő is jelentős részt kivett a dalok elkészítésében, vannak olyan dallamok, amiket ő talált ki, amit pedig nem ő írt, azt is magára húzza.

A zenészekre hogy találtál rá?
A dobos, Angler Ákos adta magát, vele már a Sziámiban és a Bazookában is együtt játszottam, és ő ajánlotta Szabó Kareszt, aki demonstrátorként dolgozott, és sok formációban megfordult session zenészként. A stúdióban Koller Lacival dolgoztunk, most pedig Szőke Peti basszusgitározik, Levi (Bella Levente-a szerk.) pedig ütősként és vokálosként van jelen a zenekarban; vele már 1998 óta együtt zenélek a Voodooban.

A zenészek játéka mennyire határozza meg a megszólalását a daloknak?
Nyilván egycsomó szám nem áll meg koncerten úgy, ahogy a lemezen hallható, de ez természetes. Karesz például jól telezongorázza a dalokat, Ákos pedig a rockos dobolását viszi bele a produkcióba, ettől sokkal dinamikusabbak leszünk. A perka is húzóerő, ráadásul Levente vokálja is növeli a koncert színvonalát. Az ő hangja különösen jól jön, mert egyikünk sem tud énekelni.

Szeretsz hangszerek terén kísérletezgetni?
A Gibsonhoz és a Fenderhez ragaszkodom. A nagy rockoskodás idejében persze volt Ibanezem is, mert a sportgitár nem hiányozhatott a gyűjteményemből, de azóta visszatértem a gyökerekhez. A lemezen szereplő számokban a Stratocaster és a Telecaster uralkodik, egy-két számban pedig használtam a Gibsonomat és a Martin akusztikus gitáromat. Az erősítő pedig egy Fender Bassman kombó volt, ami szintén klasszikus; ezen játszik Eric Clapton és Jeff Beck is. Engem a tiszta analóg cuccok inspirálnak.

Sok éve működteted a hangszerboltodat, a Voxbox-ot Zalaegerszegen. Tíz évhez ezelőtthöz képest manapság mennyire vesznek többen vagy kevesebben hangszereket?
1997 óta létezik a Voxbox, úgyhogy sok éves tapasztalat áll mögöttem.  A tanulóréteg száma nem változott, a garázs zenekaroknál mindig attól függ, hogy milyen hangszerket keresnek, hogy éppen mi a trend. Az elektro-s időszakban mindenki szintit akart venni, aztán a gitárboom idejében meg ismét a hat- és négyhúrosokat keresték. Az viszont nem jó, hogy letöltések miatt a zenészek pénz hiányában nem tudnak annyi és olyan minőségű hangszert vásárolni, amilyet szeretnének. Tapasztalatom szerint egy vidéki városban akkor vesznek hangszereket, ha valaki viszi valamire az adott közegben. Amikor a Sziámival országosan ismert zenekar voltunk, Zalaegerszegen sokkal nagyobb zenei élet volt. Egy koncert teljesen magával tudja ragadni az embert, és azt szerencsére nem is lehet olyan minőségben letölteni, mert más érzés, ha az ember élőben tapasztalja meg a dolgokat.

Zalaegerszegen jelenleg milyen a zenei élet?
Jelentősen meghatározza, hogy nincs egy normális klub, ahol játszhatnának a helyi zenekarok. A nagyobb bandák egy-egy művelődésházban tartott bulin lépnek fel, a meglévő kisebb klubokban pedig inkább szórakoztató muzsikát játszó csapatok zenélnek. Sajnos már a főiskolai bulikon sem az igényes koncerteket részesítik előnyben, úgyhogy nem túl jó a helyzet.

Van munkásságod során egy olyan pont, amire azt mondhatod, hogy erre készültél amióta elkezdtél zenélni?
1981-től zenélek. Egy Ramones felfolgozás bandával kezdtem, és jó pár zenekarban játszottam, mire bekerültem a Sziámiba. Egyébként a Sziámi dalok közül van olyan, amit nagyon szeretek, de ha azt kérdezed, hogy megcsináltam-e életem legjobb lemezét, akkor azt mondom, hogy nem. Azt gondolom, hogy az eddig jól sikerült dalaimat még meg tudom fejelni.

Héda