A lehetőségeket magadnak kell megteremtened. - Az A38-on megrendezett koncertje előtt beszélgettünk Richie Kotzennel.

Igen fiatalon kezdtél gitározni, van-e családi hagyománya a zenélésnek?
A szó szoros értelmében nem volt. Nem zenészek a szüleim, zenerajongók voltak és azok is a mai napig. Anyám látta a Beatlest és a Rolling Stonest élőben, amikor először jöttek Amerikába. Tele volt a házunk hanglemezekkel, melyeket hallgattak, ezek voltak rám hatással. Jimi Hendrix, Janis Joplin, és hasonlók. Ők voltak rám nagy hatással, miattuk kezdtem el játszani.

Jártál zeneiskolába, vagy autodidakta módon kezdtél tanulni?
Nem jártam zeneiskolába, magántanárom/tanáraim voltak, tőlük vettem leckéket.

A hosszú idő alatt kik inspirálták a játékodat?
Mindig szórakoztattam, szórakoztatni akartam, persze a családommal kezdtem. Volt egy szobánk, ami szinteltolásos volt, ez volt az első színpad, amin álltam gyerekként énekeltem és táncoltam a családi összejöveteleken. Ekkor valaki kitalálta, hogy zongoráznom kellene, így öt évesen zongorázni kezdtem. Nem tetszett igazán, játszani szerettem, a leckéket nem, nem szórakoztatott. Így elvesztettem az érdeklődésemet és abbahagytam. Kb. másfél évvel később egy utcai kiárusításon láttam meg egy gitárt, és rögtön elkezdtem nyúzni apámat, hogy vegye meg. Azt mondta, nem veszi meg csak akkor, ha meg tanulok rajta játszani. A gitárt megvéve elmentünk egy helyi gitártanárhoz, aki azt mondta, nem tud tanítani azon a hangszeren, mert tökéletesen játszhatatlan. Egész este ezt követően kérleltem, menjünk el egy hangszerboltba és vegyünk egy rendes hangszert. Nagyon szerencsés voltam, hogy megtette nekem, hiszen nem volt más módja, hogy hozzájussak egy gitárhoz. Innentől kezdve nem akartam mást, csak játszani és játszani.  Kiss-t Black Sabbath-ot, Scorpionst és hasonló hard rockot.  Aztán jöttek a gitárosok, EVH, Steve Morse, Dixie Dregs. Ők voltak aztán igazán nagy hatással rám.
Aztán elkezdtem énekelni. Paul Rodges volt az első, akit megpróbáltam utánozni, aztán jött a Hall & Oates, akik akkoriban nagyon mentek.

Nagyon sok zenésszel játszottál az elmúlt évek során, kezdve a Poison, Mr. Big, Stanley Clarke, TM Stevens, Glenn Hughes.  Volt ezek közül olyan, aki meghatározó volt zenei pályád során, vagy fordulópontot jelentett az életedben?
A stílusom, a hangzásom és minden körülötte egész életemben fejlődött. A zene azért is fontos, mert másokkal együtt csinálod, hatással vagytok egymásra, tanultok. Ez kiváltképp fontos egy fiatal zenésznek, aki én is voltam. Tudnod kell magadat olyan helyzetbe hozni, hogy tanulhass másoktól, bármi legyen is az, hiszen mindig van mit tanulni, megtapasztalni. Ezek a tapasztalatok rajzolják ki a felfogásodat, ami aztán meghatározza a cselekedeteidet, amelyek meghatározzák ki is vagy.  Az élettapasztalatod az, amit magaddal viszel, és végül beépül a zenédbe. Minden apró tapasztalt, amiért mondjuk Stanley Clarkkal, vagy a Poisonnal, akik teljes ellentétei egymásnak zeneileg, nem is lehetnének ellentétesebbek, és én egy zenekarban voltam mindkettejükkel. Mindkét szituációból sokat tanultam. Stanleyvel sokkal inkább zenei volt a tapasztalat, mint a Poisonnal. Mondjuk az is zenei tapasztalat volt, de máshogy. Szóval az ezekhez hasonló tapasztalatok határozzák meg, ki is vagy zeneileg.

Voltak ezek között a produkciók között olyanok, akik fordulópontot hoztak az életedben?
Ezt úgy érted, hogy volt-e olyan, hogy a közös munka teljesen megváltoztatta a nézőpontomat? Nem, nem igazán, hiszen a hatások összegződnek az idők folyamán. De ha ki kellene emelnem valakit, akkor az Stanley.
Nem másért, mert amit Ő csinál, az annyira különbözik attól, amit én csinálok. Én rock zenész vagyok, nem jazz arc. Játszok jazzt, de ez nem jelenti azt, hogy igazán tudnék jazzt játszani. Érted, mit próbálok mondani? De ez nem baj, hiszen szeretem, amit csinálok, szeretem a dalaimat játszani és énekelni. Ez az, amit élvezek. De Stanley teljesen másmilyen zenét csinál, más a zsánere. És ezt a fajta zenét játszani olyasvalakivel, aki egyike volt a kitalálóinak olyanokkal, mint Jaco Pastorius, John McLaughlin, Chick Corea és a többi fickó. Szóval, ha egy zenei stílus alapító atyjával játszol együtt, akkor az igen intenzív hatás. Soha nem próbáltam ellenszegülni, megtartottam magamnak és tanultam. Remek lemezt csináltunk és remek zenei tapasztalat volt számomra.

A rengeteg produkció között vannak a mai napig kedvenc lemezeid?
Igen, az Into the Black az egyik kedvenc lemezem, szeretem a Break it all down-t, és vannak az utolsó lemeznek pillanatai, amiket imádok. Pl. a Fooled again, szerettem csinálni. Szerettem a munkát, ami a stúdióban zajlott. De ha hangról hangra megyek, akkor az Into the Black a számomra kimagasló lemez.

Rég óta figyelemmel követjük munkásságodat, lemezeidet. Nagyon hosszú utat tettél meg gitárhangzásodban, szerzeményeid területén. Mesélnél gitárhangzásod fejlődésről? Gondolok itt arra, hogyan jutottál el a kezdeti technika centrikus játéktól a mai gitár-kábel-erősítő felállásig?
Amikor fiatal vagy mindig kísérletezel a felszereléssel. Időbe telik megtalálni azt, ami tetszik vagy nem. Olvasol valamiről egy magazinban, hogy ez meg ez ezt a cuccot használja, attól még nem fogsz úgy szólni, mint ő. Még akkor sem, ha megveszed azt az erősítőt. Kísérletezned kell, én is kipróbáltam egy rakás különböző dolgot. Mostanra tudom, mi az, amit szeretek egy erősítőben. Szeretem az egyszerűséget. Nem akarnék egyetemre menni, hogy megtudjam, miként lehet a nekem tetsző hangot kicsalni a felszerelésből, azonnal hallani akarom. Gitározni akarok, nem gombokkal és kapcsolókkal vacakolni. Szóval kifejlesztettem egy erősítőt az angol Cornford céggel, ami egy nagyon egyszerű, de egyben nagyon sokoldalú erősítő. Handwired, ami azt jelenti, hogy sok időt és odafigyelést jelent megcsinálni. Ez egy sokat tesztelt, megbízható csöves erősítő, nagyon könnyűvé teszi az általam keresett hangszínek előállítását. Inspirál, hogy jobban próbáljak játszani. Ha bedugom a gitáromat mondjuk egy Fender erősítőbe és elé teszek egy overdrive pedált, ugyanúgy játszom. Azt fontos megérteni az embereknek, hogy olyan felszerelést kell válasszanak, ami könnyebbé teszi számukra víziójuk megvalósítását. Ki kell próbálni sok mindent, több felszerelést és kombinációikat. Igen ez időbe kerül, sokszor évekbe, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb felszerelést. De ha megtalálod, onnan nem kell tovább keresgélned.

Mikor kezdtél el énekelni? Tanultad a kezdetektől, vagy mindig is ilyen jó voltál?
Nem magától jött, az elején egyáltalán nem tudtam jól énekelni. A kezdet kezdetén két dalt énekeltem egy feldolgozásokat játszó zenekarban, ahol egyébként gitároztam. Nem voltam túl jó. De amikor úgy döntöttem, hogy komolyabban veszem az éneklést, elkezdtem felvenni saját magamat. A felvételek visszahallgatásakor figyeltem a hangomat, és kitaláltam, hol és miért nem szól jól a hangom, és bizonyos szavaknál miért szól jól. Így kitaláltam, hogy a rosszul énekelt részek miként lesznek jók. Szóval sokat kísérleteztem és kijavítottam a nem jól szóló részeket.
Aztán az évek alatt egyre kényelmesebben és magabiztosabban énekeltem.

Vannak/voltak énekes példaképeid?
Paul Rodgers számomra a csúcs. Daryl Hall (Hall & Oates) és Paul Rodgers a két kedvencem.

Mennyire kötődsz a hangszereidhez és a felszerelésedhez? Vannak e kedvenc darabjaid, melyekhez ragaszkodsz?
Nem igazán. Mióta saját erősítőm van, nincs erre szükségem, hiszen az összes majdnem ugyanúgy szól. De különböző feladatokra más-más erősítőt használok. Van egy Fender Vibro-Kingem, amit csak bizonyos hangszínekhez használok. Vannak Cornford kombóim is, de ezek csak drótok és potméterek egy fadobozban, a varázslat máshonnan jön.
A gitárjaim többnyire Fenderek, azok között is többségében a saját szignált modelljeim és van 8 vagy 9 custom shop hangszerem, amiket kaptam régebben. Ezek értékesek és pótolhatatlanok számomra, szóval ezekkel nem turnézom. A hangszerek, amiket turnékon használok is a sajátjaim, de ha eltörném vagy ellopnák, nem ugranék le a hajóról. Félre ne érts, le lennék lombozva, de nem dőlne össze a világ. Nem akarok olyat az élettől, aminek az elvesztését nem engedhetném meg. Szerintem ezek a kötöttségek rosszak, korlátozzák a szabadságod. Minél több dologhoz kötődsz túlságosan, minél több dolog van, ami nélkül nem tudsz élni, annál több dolog hagy cserben vagy tesz frusztrálttá.
Szóval az évek alatt megtanultam, hogy csak azokat a dolgokat birtokoljam, amiket tényleg használni szeretnék. És ezek csak tárgyak, nem emberek. Az emberek pótolhatatlanok, a gitár az meg egy gitár, amivel zenélsz. Hiába van egy drága vintage gitárod, az alapvetően egy zenei eszköz, hiába pótolhatatlan. Mindig meg van a lehetőséged, hogy azzal a hangszerrel, vagy egy olcsó hangszerrel játssz, hiszen a lényeg a muzsika.

Régóta vagy endorsere hangszereknek, hangszedőknek és erősítőnek. Milyen mélyen veszel részt ezek fejlesztésében?
Nos, nagyon mélyen. Az erősítővel kezdem. Amikor a Cornford erősítőt készítettük, Paul Cornford azt mondta: „Richie, tudom, hogy tetszik az erősítő, de ha bármit szeretnél változtatni rajta, szólj.” Elmondtam mit szeretnék, erre Ő azzal jött, hogy menjek át hozzá Angliába, nézzük át a terveket és változtassuk meg, amit szeretnék. Ennek az lett a vége, hogy három alkalommal voltam a gyárban a tervezés és a gyártás alatt. Az utolsó alkalommal a raktárban ültünk naphosszat, és cserélgettük a potmétereket, ellenállásokat és kondenzátorokat. A gitár fejlesztésébe hasonlóan be voltam vonva. Tudtam, mit akarok és végrehajtottuk a szükséges változásokat. Így bármikor bemegyek egy hangszerboltba, leveszek a polcról egy RK modellt, az ugyan olyan, mint az, amit nekem csináltak. Az egyedüli különbség, hogy én lecsiszolom a lakkot a nyakról, bármi legyen is az oka annak, hogy a Fender lakkozott nyakkal szállítja a hangszert. 

2002-ben létrehoztad saját stúdiódat. Mennyire foglalkoztat a stúdiózás és annak technikai oldala?
Sokkal régebben volt stúdióm, amire te gondolsz, az a Headroom, ami egy kereskedelmi stúdió volt. 2002-ben vettem, de azóta eladtam. Az épület nincs már meg, de az összes felszerelés otthon lakik velem. Rájöttem, hogy sokkal jobb, Ha a stúdió a házamban van. Képzeld el, elindulok otthonról, odaérek, kikapcsolom a riasztót, bekapcsolom a felszerelést, és már rég elfelejtettem az ötletet, amit fel akartam venni. Megtanultam, a távolság rossz hatással van a kreatív folyamatra. Most, hogy a stúdióm a szomszéd szobában van, elég kikászálódnom az ágyból és megnyomni a felvétel gombot.
A produceri munka viszont abszolút nem érdekel. A kevés esetben, amikor mégis produceri munkát vállaltam, az természetesen jött. Felhívtak és elmondták, szeretjük, amit csinálsz, veled szeretnénk dolgozni. Innen magától ment a dolog. De az, hogy üljek éjjel-nappal a keverő mögött, és fiataloknak próbáljam osztani az észt, hogy így, meg így csináld, ez így nem jó, de ez igen, az nagyon nem vonz. Ez nem én vagyok, ezért nem is csinálom.
Amit szeretek, az a kreatív folyamat. Szeretem megírni a dalt, bemenni egy stúdióba feljátszani azt. Szeretek mindent feljátszani, gitárt, basszust, dobot, bármit, amit tudok. Na, ez az, amit élvezek. Ez az én mindennapi terápiám. Nem járok tanácsadóhoz, nincs gurum, az én meditációm a munkám. Nem az elvárt végeredményért csinálom. Nem kérek elismerést, azért csinálom, mert szórakoztat és jókedvet hoz az életembe. Amikor lemezt készítek, az sem úgy van, hogy leülök, és azt mondom: „Rendben, most akkor lemezt csinálok!”  Folyamatosan rögzítem az ötleteimet és készítek dalokat. Egy ponton összejön annyi dal, hogy kitelik egy lemez. Így csinálom én.

Túlnyomó részt vasakkal vagy szoftverekkel dolgozol?
Két részre bontanám. Felvételkor minden az outboard vasakon múlik. A cuccok, amiket szeretek? Van egy igazi vintage Neve 1075-ös előfokom, amit egy Neumann U87 mikrofonnal használok énekre. Van egy Anthony DeMaria kompresszor, amit imádok, nem is tudom, gyártják-e még. Alapjában egy LA2A stílusú kompresszor, remek darab. Ez az, amit énekre használok.
A gitárnál változó a felállás. Néha a Neve 1075-öst használom, néha egy remek API előfokot, ami nagyon megbízható. Kiváló előfok és EQ, teljesen golyóálló. Szóval felvételkor a mikrofon és az előfokok a kulcs, a jelforrás után következő szintként nagyon fontos a dolguk. Nagyon fontos, hogy a feladathoz megfelelő mikrofont válasszak, annak megfelelően, hogy milyen hangot szeretnék.
Keverni Pro-Toolst használok, hiszen rengeteg kiváló plug-in áll a rendelkezésemre.
De a legtöbb alkalommal, amikor lemezt készítek, azok magukat keverik. A felvétel egy overdub folyamat, ahogy hozzá adsz, az hozzá is keveredik. Már ha jól csinálod. ?

Elképesztően termékeny vagy gitárosként, zeneszerzőként, producerként, összeszámoltuk, kb. 60 lemezen dolgoztál zenészként, vagy producer/mixerként. Hogyan van időd minderre? Jut ezek mellett idő családra, kikapcsolódásra?
Azt azért tudnod kell, hogy egy húsz éves folyamatról beszélünk. Sok lemezen, amin közreműködtem, csak fél órát vett igénybe feljátszani egy-egy szólót. Szóval rengeteg szabadidőm van. Ez most, hogy többet turnézok, egy picit érdekes, hiszen az kapcsol ki igazán, ha kiállok az emberek elé és játszok. De ha haza megyek, rengeteg időm van pihenni és feltöltődni. Ilyenkor jönnek az ötleteim. Osztom azt a nézetet, hogy a lustaság fél egészség. Szóval keresem a nyugodt pillanatokat, mert végül is akkor jönnek az igazi inspiráló gondolatok. És ha nem, akkor nem írok, nem akarom erőltetni.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Ha hiszed, ha nem a ház körüli dolgokkal. Kaliforniai háztulajdonosként mindig van csinálnom valamit, fúrok-faragok. Nem nagy ház, de többnyire mindent saját kezűleg csinálok. Ez a hobbim. Most éppen a konyha átalakítása volt napirenden. Attól félek, ha nem lesz mit átépítenem rajta, máshova kell költözzek, ahol újrakezdhetem a felújítósdit.

Amerikai muzsikusként hogy látod az európai rockzenét?
Szerintem ez az egész egy igazi nagy család. Ott van pl. az angol Coldplay. Bár az angol haverjaim megőrülnek, ha európainak hívom őket. Ők nagyon jók, el is ismerik őket Amerikában. De szeretjük a The White Stripest is. Szerintem egy nagy jókedvű olvasztótégely az egész muzsika. De az egész a nyelven áll, vagy bukik. A rockzene, illetve a kortárs zene meghatározója a szöveg. Egy német rock zenekar németül énekelve, vagy egy olasz rapper olaszul rappelve sokkal nehezebben lépi át az országhatárokat, mint mondjuk fordítva. A nemzetközi közönség is sokkal könnyebben befogad egy angolul éneklő előadót, hiszen angolul indult az egész rock and roll.

Mik a zenei terveid a közeljövőben?
A legújabb project neve Wilson Hawk, bármelyik nap kész lehetünk vele, izgatott is vagyok miatta. De most csak annyi nyilvános, amit a myspace-en megtalálsz.

Sokakkal dolgoztál együtt az évek során. van-e valaki, akivel még nem, de szeretnél együtt zenélni?
Nem innen közelítem meg. Például nagyon szeretem, ahogy Terence Trent D’Arby énekel, de nem gondolom, hogy feltétlen jó ötlet lenne együtt dolgozni. Ha egy nap felhívna, akkor elbeszélgetnék vele. De nem úgy ülök otthon, hogy számolgatom kivel nem játszottam még együtt, vagy kivel szeretnék. Hiszen többségüket nem ismerem, és én abban hiszek, hogy a zenésztársaknak, ha csak egy projectre jönnek is össze, ismerniük kell egymást. Nem mehetsz be egy szobába egy idegennel és számolhatsz be, hogy három és. Nem hiszek a dolgok varázsütésre való működésében. Persze működhet, de attól én nem várok erre. A lehetőségeket magadnak kell megteremtened.

Köszönet a beszélgetés létrejöttéért a www.livesound.hu -nak.

Hajdu Zoli
www.gitar.blog.hu