Steve White

Az AER-nek köszönhetően idén is ellátogatott hozzánk Steve White, ráadásul nem is egy koncertet adott, hanem mindjárt hármat. A budapesti fellépésen kívül Székesfehérvárott és Debrecenben is megcsodálhatta a közönség nem mindnennapi produkcióját. A zenész elmondása szerint mindig is tudatában volt annak, hogy egyszerű gitárosként nem fog olyan mértékben érvényesülni, ahogy szeretné, ezért megteremtette ezt az első látásra kissé furcsa figurát, aki mára lett, és aki egyszemélyes műsorral áll ki a színpadra, és egyszerre gitározik, énekel, szájharmonikázik és dobol. A pesti koncert előtt volt szerencsém beszélgetni vele, és kiderült, hogy bohókás kinézete ellenére egy nagyon józan gondolkodású és végtelenül kedves ember.

-Hogy sikerült tegnap a székesfehérvári koncert?
-Remekül. Még a helyi TV is kijött a helyszínre, interjúkat adtam, és teltház volt. Meg is lepődtem, nem számítottam rá, hogy ekkora érdeklődést váltok ki.

-Nálunk nem mindennapi, hogy egy külföldi zenész vagy zenekar egyszerre több városunkba is ellátogat a turnéja során. Te mégis így teszel…
-És ez nem is az első alkalom. Pár évvel ezelőtt Szabó Sándorral megtettem Magyarországon egy kisebb turnét. Nagyjából tíz koncertet adtunk, úgyhogy sok városba eljutottunk, még a kisebbekbe is. Nagyon jól éreztem magam, ezért is vállaltam el szívesen a mostani meghívást.

-Hogy látod a magyarországi körülményeket? Az a hír járja, hogy a nyugat-európai klubok sokkal jobban felszereltek.
-Nem mindig tapasztalom ezt. Ráadásul számomra az is meghatározó, hogy milyen a közönség. Például Németország egyes városaiban gyakran tapasztalom, hogy az embereket nem érdekli a műsorom. Ez valószínű annak is betudható, hogy túl sok lehetőségük van a szórakozásra, rengeteg zenekart láthatnak, és egy idő után immunissá válnak. Nálatok más a helyzet; a közönség nyitott, és ami a legjobb, hogy mindenféle korosztályból lehet látni érdeklődőket. Személy szerint jobban szeretem a kisvárosokat.

-A Myspace oldaladon sok fotó látható a turnéidról, mindenféle emberekről, akikkel találkozol a koncertkörutad során. Sok ezer kilóméter után, a mai napig élvezed az utazást?
-Azt a sok fotót mind a feleségem készíti, ő dokumentálja az eseményeket képekben. Egyébként számomra Európa még mindig egy felfedezésre váró világ. Nagyon sokat turnéztam már, de inkább az Egyesült Államokban. Imádom az itt található ódon házakat, régi templomokat, és az európai városok hangulatát. Mindenhol ott kísért a történelem. Amerika teljesen más, ott mindent elpucolnak, ami már egy kicsit is régi.

-New Yorkból származol, jelenleg pedig Kaliforniában élsz. Egyik város sem a blues zene melegágya, neked mégis ez a zene a szíved csücske…
-Ebben teljesen igazad van. Amikor életemben először blues zenét hallottam, éreztem, hogy addig nem nyugszom, amíg meg nem tanulom játszani. A zenélés szeretete egyébként tizenhárom éves koromban kapott el, a zenekarommal tehetségkutatókra jártunk, és vártuk, hogy felfedezzenek minket. Visszatérve a blues-hoz, már jó ideje megpróbálok minél sokszínűbb zenét játszani, még gyerekdalokat is írok alkalmanként.

-Milyen egyéb stílusokat építesz bele a zenédbe?
-Nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy eljussak odáig, ahol most vagyok. Magamra nem úgy tekintek, mint egy zenészre, hanem mint egy egész zenekarra. Van egy dobosom, egy basszusgitárosom, egy gitárosom, egy szájharmónikásom és egy énekesem; és ez mind én vagyok. Meg kellett találnom a módot, hogy ezt jól meg tudjam valósítani, és azt is, hogy egy teltebb hangzást tudjak biztosítani a daloknak, mint amit általában egy személy képes. Nagy kihívás volt! Nézd, engem mindig is az érdekelt, hogy mire vagyok képes szólóban. Az évek során aztán kikísérleteztem, hogy tudok úgy megszólalni, mintha egy teljes zenekar játszana a színpadon. Az volt az álmom, hogy más legyek, mint a többi zenész. Gitárosból rengeteg van a világon, ezért tudtam, hogy csak akkor fogok kitűnni közülük, ha valami különlegessel állok elő. Így nem is mondom azt, hogy gitáros vagyok, inkább multifunkcionális zenésznek hívnám magam. A számaimban a blues-on kívül rengeteg hatást fel lehet fedezni, de felesleges lenne pontosan felsorolni, szerintem nem is lehetne. A New York-i és kaliforniai miliő megtette a hatását.

-Mennyire volt hosszú folyamat, amíg sikerült megkreálnod ezt az egyszemélyes produkciót?
-Egy nagyon lassú és hosszú folyamat eredménye az, amit ma is láthattok. Egyszerre négy dolgot kell csinálnom, és idő kellett hozzá, amíg rájöttem, hogy tudom ezt kivitelezni. A „dobos“ az új zenekari tagom, és az is időbe telt, amíg megtanultam játszani vele. Egyébként a fejlődés nem állt meg, lehet, hogy jövőre újabb dologgal állok elő. Negyven éve zenélek, és mindig is folyamatosan képeztem magam.

-Csakhogy nem mindig voltál hivatásos zenész. Jól tudom?
-Igen. Nincsenek könnyű helyzetben a zenészek. A legtöbb esetben nincs pénzük jó felszerelésekre. Számomra az volt a legfontosabb, hogy játszhassak, és mivel nem akartam éhen halni, úgy döntöttem, hogy dolgozom, és a hobbim lesz a zenélés. Így legalább a magam ura lehettem, és a zenémet sem kellett az igényekhez alakítani. Festőművészetet tanultam a főiskolán, de annyira sosem tett boldoggá, mint a zenélés. A mai napig festegetek, de a képeket magamnak készítem, nem mutatom meg másnak. A dalaimat viszont szívesen megosztom másokkal.

-Mitől olyan jók az AER erősítők?
-Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az AER endorsere lehetek. Sokan elsiklottak a munkám felett, és besoroltak a többi gitáros közé, de ez a cég felkapta rám a fejét, és felajánlották, hogy támogatnak. Örülök, hogy ilyen jó minőségű erősítőkön játszhatok. A hangzással is teljesen meg vagyok elégedve. Nem kell harcolni azért, hogy jól szóljanak a számaim, az AER-rel mindenféle erőlködés nélkül jó hangzást sikerült kialakítanom.

2008 november