Szerényi Béla

Előadóművész, a Bokros zenekar és a Magyar Tekerő zenekar alapítója, a Nagy János Kvintett és a Free Style Chamber Orchesta tagja, ezüstkoszorús hangszerkészítő mester, a tekerő alap- és középfokú tanterv és a tekerőiskola megírója, zenetanár, a Magyar Hangszerész Szövetség elnöke, majd annak átalakulása után a Magyar Hangszermíves Céh enöke.

- A huszadik század végén miért pont a tekerőt választottad hangszerednek?

- A néphagyománynak van egy olyan folyamata, amit Revival mozgalomnak hívunk, amikor visszatanulunk dolgokat. Ez most már Nyugat-Európában és a világon mindenhol működik, ahol a néphagyomány kiveszett, és megpróbálják rekonstruálni. Például Németországban ez nagyon nehéz, mert ott a hagyományos paraszti kultúra már legalább 100 éve megszűnt. Nekünk hallatlan előnyünk, hogy nálunk ez a mai napig is él a magyar nyelvterület bizonyos részein. De az enyém egy városi történet, én egyszerűen egy olyan gimnáziumba jártam, ahol népzene, néptánc szakos osztály volt, és azokat, akik zenei általánosba jártak, megkérték, hogy tanuljanak valami népi hangszeren. Minekutána én zongoráztam, azt mondták, hogy tanuljak meg tekerőzni, az könnyen fog menni. Tényleg így is volt. Nagyon megtetszett ez a hangszer és a népzene, így már elsős gimnazista koromban önállóan jártam népzenét gyűjteni az Alföldre, villámgyorsan megtapasztaltam ennek az utolsó morzsáit. Ekkor nagyon idős adatközlők még éltek az alföldi tanyákon, a tradíciót egy az egyben át tudtam tőlük venni.

- Mi a különbség a három tekerőfajta, a magyar, a histórikus és a modern között?

- A tekerő, több, mint ezer éves hangszer, a VIII.-IX. Századi arab krónikák említik legkorábbról. A szerkezete, a lényege ezer év alatt semmit nem változott. Egy forgó fakerék zenget meg húrokat, és billentyűzet segítségével szólal meg a dallam. Az a hallatlan szabadsága van meg egy tekerőkészítőnek, hogy egyetlen dolog kötött az egész hangszerben, az, hogy a kereket el kell helyezni valahová a térben, tehát a kerék köré építjük fel a hangszert. Ezen kívül teljesen szabad lehet a fantáziánk. Persze ebben voltak korszakok, aszerint, hogy éppen milyen formákat szerettek. A középkorban gitárszerű, kicsit szögletes, a barokkban jött a lant testű forma, amit gyönyörűen díszítettek, ez tartott a rokokóig, aztán jöttek a modern hangszerformák. Mi – akár én, akár a külföldi kollegáim - gátlástalanul tudunk egész extrém formákat kitalálni és használni. Nem áll tőlünk messze az sem, hogy mindezt elektronikával készítsük. Csak arról szól a dolog, hogy a mindenkori kortárs zenében a legjobban tudjuk használni a hangszert. És ebben ez a csoda, ezért tudott ezer évet túlélni ez a hangszer, mert minden korszakban meg tudott felelni a zenei kihívásoknak. 

- Említetted, hogy már készülnek elektromos tekerők is.

- Én a Magyar tekerőre alkalmazom ezt. Amióta van elektronika, minden hangszert megpróbálnak elektronizálni. Egy baj van, hogy az elektronikus fejlesztések szinte kizárólag gitárra történnek. Csak mostanában kezdenek olyan piezo-kat gyártani, amiket mondjuk egy hegedű lába alatt el lehet helyezni, vagy olyan mikrofonokat, amiket már ügyesen be lehet tenni egy bőgőbe. Sajnos a gitárra kifejlesztett hangszedők gitár hangot képeznek. A gitár egy pengetős hangszer, van egy nagyon karakteres megszólalása, hangspektruma, a tekerő viszont vonós hangszer, itt folyamatosan rezegnek a húrok, egyáltalán nincs lecsengése, így nagyon komoly problémát jelent, hogy milyen piezo-kat tudunk alkalmazni. Nyugat-Európai kollégáim ezen túlléptek, egyszerűen gitár cuccokat használnak, aminek az a következménye, hogy a legtöbb elektromos tekerőnek gitár hangja van, amit én nem tartok követendő példának. Nagyon sok kísérletezéssel találtunk olyan piezo-t, ami talán alkalmas arra, hogy a tekerő hangkarakterét megtartsa. És bizony még mindig nagyon gyerekcipőben jár a dolog, rengeteg fejlesztés, újítás szükséges ahhoz, hogy egy igazán jó model szülessen, ezen dolgozunk most.

- Néhány koncerten hallottalak teljesen más felfogásban játszani, mint amit vár az ember, ha megszólal egy tekerő.

- Feszegetem a hangszer használhatóságának a határait. Három különböző funkció van a tekerőben. A melódia, amit billentyűn játszunk, egy ritmus funkció, ami egy kitartott hangon jellegzetes ritmus kíséretet ad, és egy basszus funkció, ami szintén egy hangon szól folyamatosan. Az, hogy vannak állandóan szóló orgonapontok, meghatározza, hogy milyen hangnemekben lehet mozogni. Ez általában népzenékben egy adott tonalitás. A modern zenében viszont azt feszegetjük, hogy ha különböző hangolású kísérőhúrokat használunk, vagy éppen kísérőhúr nélkül csak a dallam funkciót használjuk, akkor hogyan tudjuk kiszélesíteni a hangszer lehetőségeit. Ehhez persze hozzátartozik egy nagyon komoly játéktechnikai bravúr, ezzel kell kiváltani azokat a kötöttségeket, amik a hangszer korlátaiból következnek. Ez az, amire odafigyel egy koncertlátogató is, hogy ez neki szokatlan a tekerő hangzásában. Most már egyéni kurzusokon előfordul, hogy ezt tanítom is. Ha népzenét tanítok, akkor nagyon szígorúan a népzenei játéktechnikákkal foglalkozom, ha viszont más műfajból jön hozzám valaki, akkor olyan játéktechnikai trükköket mutatok neki, ami az ő műfajához megfelelő.

- A jazzhez hogyan kerültél közel?

- Nagy János jazzongorista régóta jó barátom, évek óta együtt tanítunk a pomázi zeneiskolában. Ő régóta kántor egy református gyülekezetben, és egyszer megkeresett, hogy ezeket a XVI.-XVII. századi magyar református énekeket érdemes lenne modern feldolgozásban közreadni. Akkor belefogtunk a közös munkába, azóta ebből két lemez született, ahol Jancsi jazz triója, illetve feleségem, Kóta Judit népdalénekes és én működünk közre. Ez egy olyan munkát indított el, amiben Jancsi is figyelte, hogy én mit csinálok, én is igyekeztem kapaszkodni, meg megérteni a jazz működési rendjét. Később, mikor Jancsi megalapította az FSCO-t, akkor már komolyabb, tényleg jazz-alapú feladatok értek el. Ezt is úgy mertem vállalni, hogy én nyilván sokkal lassabban, de nagyon alaposan meg akartam érteni annak az egész zenének a szerkezetét, lényegét, harmóniáit, gondolkodásmódját, hogy majd a koncerten ne csupán egy különleges hangszeren játszó ember legyek, hanem olyat produkáljak, ami teljesen egyenértékű bármelyik más kollégával. Én úgy gondolom, hogy ez így is történt, nem azért ülök ott a színpadon, mert ez egy érdekes színfolt, hanem azért, mert részt tudok venni a produkcióban, és erre nagyon büszke vagyok. Jól esik, hogy a közönség is azt jelzi vissza, hogy jó dolgokat hallanak egy különleges hangszeren. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a klasszikus kortárs zene is megtalált. Ez is nagy büszkeségem, egyik évben Lipcsében egy angol kortárs zeneszerző karácsonyi oratóriumát mutattuk be a német rádió szimfónikus zenekarával, ahol én voltam az egyik szólista. Nagyszerű érzés volt a lipcsei klasszikus zenészekkel együtt játszani! És nagyszerű dolog az is, hogy ennek a több, mint ezer éves hangszernek a mai kortárs zenékben is van helye!

Pacziga Linda