A nép zenéje

Részlet a Wikipédiából:
„A népzene a nép által önkéntelenül kialakított zene, amelynek szerzői, keletkezésének helye, ideje, vagy egyéb körülményei a megfoghatatlanság ősiségébe vész.
A népzene a műzene ellentéteként is meghatározható, amely valaki által tudatosan megalkotott, kitalált zenét jelent.
A kettő határán mozog a népies műzene, illetve a folklorizálódott műzene.
Népies műzenének a népzenei ihletésű műzenét nevezzük, folklorizálódott műzenének pedig azokat az műzenéket, amelyek a népzene világába kerülve, ott átformálódva elnépiesedtek az ízlésformáló közösség igényei szerint.
Minden fejlettebb civilizáció kialakította a maga népi és műzenéjét. A kettő egymást kiegészíti. A népzenét naiv művészek játsszák és a helyi közösségek formálják ízlésükkel. A műzenét az előkelő körök hivatásos művészei, zeneszerzői, előadóművészei és az előkelőkre vonatkozó hagyományok, divatok formálják.
A hagyományos népi kultúrát, amelytől nem elválasztható a népzene, szerves műveltségnek szokás nevezni, utalva arra, hogy az egy szerves, egész világnézetre épül.
A mai, átformálódott társadalmunkban a fejlett országokban megjelent a könnyűzene fogalma, amely a népzenét formáló helyi kulturális közösségek fölbomlását és új egységes társadalom kialakítását segíti elő. Népzenévé azonban a tömegtájékoztató eszközök, a szórakoztató ipar befolyása és a helyi kulturális közösségek fölbomlása miatt nem válhat. Ezzel együtt a népzene fokozatosan elhal, ahogyan az a társadalmi forma is, amelyben gyökerezik. Ezen folyamatok fölismerése indította az értelmiségieket az eltűnőben lévő hagyományok lejegyzésére, megőrzésére. A népzenekutatás a teljes népi kultúrának csak egy részét vizsgálja.”

Na, most nekünk ebből nem sok maradt. Az elmúlt század második felében tettek arról, hogy lehetőleg ne emlékezzünk semmire, ami alapján magunkra ismerhetünk. Az elmúlt csaknem húsz évben pedig, bár más indíttatásból, gondosan titkolják előlünk azt, ami a sajátunk, csak azért, hogy mindent vegyünk meg, ami az övék.
Nem túl rózsás a helyzet. Nekünk „ciki” a matyóhímzés,  azt hihetnénk, az egészet azért találták ki, hogy a Balatonra érkező német turistáknak el lehessen adni valami népies „gagyit”. Lassan belénk ivódik, hogy a népzene azonos a vendéglátóhelyek cigányzenéjével. Ráadásul a „baby” (béjbe)  mennyivel  jobban hangzik, mint a „babám”, a „rózsám”, vagy a „galambom”. Ma már ez természetes. De ez így valóban természetes?

Képzeld el, hogy fogalmad sincs mit gondolnak a szüleid, nagyszüleid a világról, magukról, rólad, az életről, az elmúlásról, a szerelemről, a hűségről, a hűtlenségről, a mezők illatáról, a madárfüttyös reggelekről, a nyári napról, az őszi szélről… El kell képzelned, vagy már tudod is, hogy nem tudod?

Neked nem esik rosszul, hogy ez később is így lesz, amikor már lesznek unokáid és nagyapa leszel, vagy már azon is túl leszel, és már nagyapa sem leszel? Hogy nem fogják tudni, mit tartasz helyesnek és mit helytelennek, hogy mi az, amitől meg akarod őket óvni, nehogy ugyanabba a csapdába sétáljanak amibe Te is beleestél? Nem akarsz nekik szólni, hogy hunyják be a szemüket és fordítsák az arcukat a nap felé, mert az olyan jó?

Nos, úgy tűnik, nem tehetsz semmit, mert ez a nem tudás örökletes. Nekik is „okés” lesz a „béjbe”.  Illetve egy esélyed maradt!
Meg kell fejtened az elődök üzenetét, hogy továbbadhasd! Csak hogy sem Madonnától, sem a Nickelback-től nem fogod megtudni a kódot, egyszerűen azért, mert Ők nem villamosoznak át nap mint nap a Duna vize fölött, nem bámulják meg a kocsi ablakából az alföldi gémeskutakat és mert fogalmuk nincs arról, mit jelent a „Kérem kaccsojja ki”.

Szerinted melyik szebb? A „Fuck you baby”, vagy a „Verjen meg az Isten rózsám”?  Az „I love you baby”, vagy az”… el nem hagylak koporsóm bézártáig…”? 
Régen is ugyan úgy éreztek mint ma, nagyjából  úgy gondolkodtak mint mi, csak sokkal, de sokkal gazdagabbak voltak, mert ismerték és értették az őket körülvevő világot, „olvasták” a szelet, a felhőket, ismerték a madarak nevét… Mi már csak a mobiltelefonok nevét ismerjük. Így élünk. Már ha ez az Élet!
Hiába az Auto TDI, a Lapos LCD, az Amerikai Nótbúk, mégis mennyivel  szegényebbek lettünk! Elvették a zenénket,  a gondolatainkat, helyette merenghetünk, mi a bánat az a 66-os út, meg hogy miért jó az nekünk, ha Győzikét digitálisan nézhetjük.

Tudod mi a disco és a táncház között a különbség? Első látásra az, hogy a táncházban minden fiú egyenes derékkal  jár és minden lánynak csillog a szeme! És ez még csak az „első látás”! Mindenki tudja, mikor  milyen lépés következik, mi a tánc szabálya, ami mindenkire vonatkozik, amit ha bárki elvét, borul a rend és akkor vége a táncnak. Akár az életben.

Van mit tanulni. Például egyenes derékkal, csillogó szemmel  járni, a saját zenénket hallgatni, a saját nyelvünket beszélni.
A saját életünket élni!

Fityu