
LEGYEN A ZENETANULÁS IGAZI ÖRÖM MINDENKI SZÁMÁRA!
A zene az életünk egyik legszebb és legnagyobb területe, de bonyolultsága miatt a gyermekek és felnőttek nagy többsége kimarad abból a csodálatos élményből, hogy a zenét érteni, és azt produkálni is tudja.
Ezért született egy olyan módszer, ami egyszerűsége, és gyakorlatiassága miatt mindenki számára érthetővé és élményszerűvé teszi a zenét. Ez az oktatási program egyedülálló a világon és új lehetőséget nyújt a pedagógusok, szülők és a gyermekek számára.
Hálás vagyok Istennek azért, mert többször is láthattam olyan embereket örülni, akik még soha nem élhettek át olyan sikerélményt, amikor ők kápráztathattak el másokat zenei játékukkal. Többek között egy gyermeket, aki elé kitettem néhány kottát és azokat sorra szinte hibátlanul játszotta el. Egyszer csak felkiáltott: „Hű de remek! Anya, ilyet nekem is vegyél! Ez legalább olyan szuper, mint egy videójáték!” Vagy amikor egy fiatalembert taníthattam, aki bevallotta, hogy a zenéhez mit sem ért, és ha őt sikerül megtanítanom valamire, akkor az a számára valóban különleges élménynek bizonyul. Néhány perc múlva J. S. Bach egyik művét kezdte el játszani két kézzel. Átélhettem édesanyáknak azt az örömét, amikor mosolyogva újságolták, hogy gyermekeikkel együtt ők is zenélnek. Tudják azt, amit a hagyományos módszerekkel nem tudtak megtanulni. Megható volt az egyik édesanyától azt hallani, hogy a kislányának az osztályában ő kísérte a gyerekek énekét szintetizátoron, egy karácsonyi ünnepségen.
Mi a titka ezeknek a jó eredményeknek? Az, hogy a BAccord – LOGic program elsősorban a zene megszerettetését tűzte ki célul, amit nem csak a jó képességre és elméleti tudásra épít, hanem a játékra és a zene gyakorlati alkalmazására is. Ne tévesszen meg senkit az, hogy itt akkor csak játék és színvonaltalan tudás van. Nem. Ez a rendszer sokkal magasabb szintű tudást eredményezhet, mint amit a hagyományos módszerekkel el tudnak érni –ezt kísérletek is alátámasztják -. Az eddig alkalmazott módszerek az elméleti tudást célozzák meg és elmarad a játék, a sikerélmény. Ez elfárasztja a gyerekeket, ezért nem lesz lelkesedésük, kitartásuk és egy idő után nehézkessé válik számukra a tanulás. Ez az új zeneoktatási program a játékot célozza meg és a benne jól elrejtett színvonalas tudást, ami a garantált sikerélménybe lett beleágyazva. Ez ad lendületet a gyerekeknek a tanuláshoz és a gyengébb képességűeknek is tud zenei élményt nyújtani.
Miért képes ez az új zeneoktatási program mindenki számára sikerélményt és színvonalas zenei tudást nyújtani?
Azért, mert:
Elérhetőség: Balogh Gábor 2119 Pécel, Vadász u. 2/B
Tel.: 06-28/789-192
Mobil: 06-30/250-7090
E-mail cím: balogh.gabor7@chello.hu
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012